Rémálmok, melyek valójában szerencsét jelentenek
Senki nem örül a rémálmoknak, noha jelenthetnek jót is.
Mindenkivel előfordul, hogy rosszat álmodik, mégis, nincs ember, aki ne tartana a rémálmoktól.
Bizonyos álmok ugyanakkor, melyekről azt hinnéd, hogy rosszat jelentenek, valójában a szerencse vagy valami pozitív esemény előjelei is lehetnek.
A félelmeket tükrözi
Amikor az ember álmodik, agya feldolgozza a napközben történteket, és ezzel egy időben tükröt tart a félelmek, szorongások elé, melyek gyakran rossz álom formájában testesülnek meg. Ha például valaki attól fél, hogy egyik rokonát elveszíti, és erre gyakran gondol, vagy egy bizonyos nap különösen sokat gondol, akkor az valószínűleg valamilyen riasztó formában visszaköszön az álmában is.
A rémálmok lehetnek nagyon burkoltak, szimbolikus értelműek is. Például, akinek tériszonya van, egy életében fellépő nehézséget, melynek megoldásán sokat töri a fejét, álmában úgy láthat viszont, hogy nagyon magasan egyensúlyozgat, és rettenetesen fél, hogy leesik.
A negatív álom jót jelent
Az álmot persze nem mindenki jegyzi, illetve fejti meg, így maradhat csupán kellemetlen élmény, egy emlék, aminek a visszatérésétől tart az ember.
Azok azonban, akik szánnak némi energiát és időt az álmaik lefordítására, utólag jót nevethetnek az éjszakai borzalmakon. Az álomfejtők szerint ugyanis bizonyos negatívnak tűnő álomképek valójában jó dolog előjelei, így tehát nem kell megijedni tőlük, sokkal inkább örülni kell, ha felbukkannak.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Rémálmok üzenete
Ismerkedj meg 12 olyan álomképpel, mely a legtöbb ember szerint nem más, mint rémálom, illetve egyértelműen negatív előjel, miközben az álomfejtők szerint pozitív dolgot jelez. Nézd meg az alábbi képgalériát!