Ezt hagyta maga után Rákay Philip: így teljesített a köztévé
Rákay Philip nem irányítja már a köztévét, ezért megnéztük, mit hagyott maga után.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Távozik a köztelevíziótól Rákay Philip, aki már ötödik éve irányította intendánsként, programigazgatóként, majd vezérigazgató-helyettesként az M1-et, majd az M2-t is. Mivel közfeladatot látott el, hasznos lehet megnézni, hogyan teljesített irányításával a csatorna, milyen jól költötték el az állami pénzeket. Megnéztük, mennyire szerepeltek jól nézettség terén azok a műsorok, amelyek ezen időszakban kerültek képernyőre a csatornákon. Az mindjárt látszik, hogy a vezető kereskedelmi csatornákkal az állami milliárdok sem tudják felvenni a versenyt, hiszen ott a milliós nézettség sem ritka, de így is volt a köztévé átlagához viszonyítva jól teljesítő műsor.

Fotó: Facebook.com/Szabadság tér '89

Nagyon nem szeretné az állam, hogy ezeket megtudd

A paksi szerződést 30 évre titkosítják, de nem csak erről nem fogunk még sokáig tudni.

Ezt is szeretjük