Szétszedték a politikust az interneten: tényleg olyan nagy butaságot mondott?
A politikus a nemi erőszak témájában szólalt meg.
Áldozathibáztatással vádolják John Kasich politikust, pedig feltehetően nem erre akart kilyukadni beszédével, ami a nemi erőszak elleni védekezésről szólt.
Ohio állam kormányzója egy pennsylvaniai városházán szólalt meg a témában a múlt hét végén, és azóta megy a sárdobálás az interneten.
Az alkohol veszélyes
Miután egy főiskolás tanuló feltett egy kérdést John Kasich-nak, melyben arról érdeklődött, hogy a politikus mit kíván tenni az ellen, hogy a gimnazista és egyetemista korú lányok biztosítva érezzék magukat a szexuális zaklatással és a nemi erőszakkal szemben, a kormányzó hosszasan fejtegette álláspontját a témában.
Elmondta, hogy fontosnak tartja a megfelelő tájékoztatást, hiszen a fiataloknak tudniuk kell, milyen helyek és helyzetek jelentenek fokozott kockázatot, és azt is kijelentette, hogy az áldozatoknak teljes körű jogi segítséget biztosítanak a támadó felkutatásában és elmarasztalásában, persze megfelelő diszkréció mellett.
Megemlítette, hogy van egy 16 éves lánya, és még csak bele sem mer gondolni, hogy milyen lenne átélni egy ilyen helyzetet. Aztán hozzátette, hogy szeretne egy apró tanácsot is adni a fiataloknak, mely így szólt: kerüljék az olyan bulikat, ahol túl sok az alkohol. Ez a kijelentés hatalmas felháborodást keltett, az interneten több fiataloknak szóló oldalon is arról írtak, hogy John Kasich szexista, és amit az alkoholról mondott, az kimeríti az áldozathibáztatás fogalmát.
A kormányzó elég szerencsétlenül fogalmazott, hiszen a nemi erőszak áldozatává vált ember alkoholos állapotának nem nagyon lehet köze ahhoz, hogy megerőszakolták, hiszen a döntés az elkövetőé. Számos más okból persze nem jó, ha valaki hullarészegre issza magát, de ez nem tartozik közéjük. Te mit gondolsz - valóban olyan megbocsáthatatlan dolgot mondott Kasich, vagy egyetértesz vele?

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Tudod, milyen jogaid vannak diákként?
Sok tanuló nincs teljesen tisztában a saját jogaival. Te is közéjük tartozol? Kattintsd végig kvízünket, és teszteld!
OLVASD EL EZT IS!