Pipás Pista, a valójában férfiként élő bérgyilkosnő elképesztő élete

A 19. század végén élt Szeged környékén a férfiruhás bérgyilkosnő, akiről könyv és színdarab is íródott.

pipa

Volt egy asszony a 19-20. század fordulóján Szeged környékén, aki más volt, mint a többi nő, és ez nem annyiban merült ki, hogy általában nem szoknyát viselt. Bár születésekor Fődi Viktóriának nevezték el, később pedig Rieger Pálné Fődi Viktóriának hívták, végül mégis Pipás Pistaként terjedt el a neve.

Pipás Pista (1886-1940) nem úgy élt, mint egy átlagos asszony. A tanyavilág bérgyilkosnője volt, aki számos gyilkosságban lehetett vétkes.

Pipás Pista, a bérgyilkosnő

Az asszony rendszerint kötéllel ölt. Felakasztotta áldozatait, de úgy, hogy sokszor hitték azokat öngyilkosságnak. Első bérgyilkossága egy Pampuskáné nevű asszony felkérésére történt, aki sógora, Dobák Antal meggyilkolásával bízta meg, mert feleségének útban volt. Ezután sorra jött a többi ügy, de ezekből, bár volt vagy húsz is, csak kettőt bizonyítottak rá, Dobák Antal és Börcsök Pál meggyilkolását.

A gyilkosságokért pénzt, ételt, italt adtak neki. Megbízói rendszerint más asszonyok voltak, akik a háború évei alatt mindenről maguk kellett, hogy gondoskodjanak, a háború után pedig nem örültek neki, hogy visszakapták a férjeiket. Aki úgy döntött, eltetetné férjét láb alól, megkereste Pipás Pistát, aki örömest segített nekik. A bérgyilkos asszonynak magának is meggyűlt a baja a férfiakkal, ami elég dühöt teremtett benne irántuk.

Pipás Pistát végül egy 1932-es névtelen levél alapján kapták el, melyet a szegedi ügyészségre címeztek. A levélíró szerint a sok öngyilkosság, melyet az eltelt évek alatt jegyeztek a tanyavilágban, nem öngyilkosság, hanem valójában gyilkosság volt. A levélben írtakat első áldozata, Dobák Antal rokona, Vér József is alátámasztotta, akit, mint mondta, saját rokonai ölettek meg két birkáért és száz liter borért cserébe.

Pipás Pista hamar gyanúba keveredett, és ő nem is tagadott semmit, csak később, amikor kettőből egy gyilkosságot, Börcsök megölését vállalta fel. A nyomozás során több testet is exhumáltak. A vizsgálatok után kiderült, ülő helyzetben megfojtották őket, csak ezután akasztották fel, mintha öngyilkosok lettek volna.

Nemcsak Pipás Pistát, de a felbérelőit is bebörtönözték. Dobákné életfogytiglani fegyházat, Börcsökné 15 évet, további felbujtók pedig 2-15 év közti büntetést kaptak. Pipás Pista egyébként inkább őket, semmint magát érezte bűnösnek. Azt mondta, neki abból semmi haszna nem volt, hogy ezek az emberek meghaltak. Ezzel arra utalhatott, hogy megfizetőinek viszont volt haszna belőle, tehát ők a bűnösök.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Börtönbe került, halálra ítélték

Az átokházi - ma Ásotthalom - születésű gyilkost 1933. január 13-án, pénteken, nézőkkel teli tárgyalóteremben ítélték el elsőfokon, áprilisban másodfokon pedig halálra ítélték. Horthy kegyelmet adott neki, feltehetőleg részben azért, mert a börtönben bibliaórákat tartó Thaly Ida levélben szólt az érdekében. Azt írta Horthynak, az asszony reszkető lábakkal, zokogva ült, rendkívüli figyelmet tanúsított vallási óráin. Miután kegyelmet kapott, Pipás Pistát átvitték egy budapesti fogházba. Ott érte a halál 1940-ben, szívizom-elfajulás és tüdőtágulat miatt.

Érdekesség, hogy állítólag férfiként vették őrizetbe. A bírósági eljárás alatt nem saját okmányaival, hanem korábbi férje, Rieger Pál papírjaival tartották nyilván. Bebörtönzésére tehát férfi nemének megfelelően kellett, hogy sor kerüljön. Csak egy későbbi börtönorvosi vizsgálat derítette ki nemét, miután cellatársai előtt nem akart levetkőzni és fürdeni.

Pipás Pista szobra a Bory-várban.
Pipás Pista szobra a Bory-várban.
Fotó: wikipedia.org/Solymári

Legendák és valóság keveréke, amit tudunk az életéről

A nőnek nem indult könnyen a sorsa, és ez talán befolyásolhatta őt később abban, hogy rossz útra térjen. Apja alkoholista volt, bántalmazta családját. Szinte kislányként Turócszentmártonba került dolgozni. Egyes források szerint cselédként, mások szerint pásztorként keresett pénzt a családnak. Ebben az időben, voltaképpen gyerekként szokott rá a pipázásra.

A gazda, akihez került, állítólag rendszeresen megerőszakolta. Teherbeejtette a lányt, és hogy a közfelháborodást elkerülje, Sulák 18 éves korában hozzáadta Rieger Pálhoz, egy jól élő, de a lánynál idősebb gazdához. Több gyermekük született, de róluk a későbbiekben nem maradt fent semmilyen adat. 

Rieger volt a harmadik meghatározó férfi az asszony életében, aki erőszakos bántalmazó volt. Miután elhagyta férjét, férfiruhákat kezdett viselni, és férfiként élte tovább az életét.

Egyedül élt felmenőitől örökölt tanyáján, és napszámos munkát vállalt. Egyes feltételezések szerint azért döntött úgy, hogy férfiként öltözzön, mert több munkát akart kapni a földeken. Állítólag meg is volt hozzá az ereje, alkata. Mint egy sokadik legenda mondja, a bérgyilkosnőnek külön asztala volt a csárdában, és gyakran ellátta férfiak baját. 

Sokakat megihletett története

Pipás Pista nemhiába lett legendás alakja a szeged-környéki tanyavilágnak. A férfiruhás, erőskezű, asszonyok kérésére ölő bérgyilkosnő sokakat meg is ihletett. Könyv, színdarab, de még zeneszámok is készültek életéről. A Virrasztók zenekar így dolgozta fel a témát:

9 ismert ember, aki eladta a lelkét az ördögnek

Sokakról terjednek olyan legendák, miszerint tehetségük vagy éppen jó szerencséjük a sátántól való.

9 ismert ember, aki eladta lelkét az ördögnek - Fura legendák keringenek róluk

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük