Idén sokkal szebb lesz az augusztusi csillaghullás, mint az előző években
Tűzeső a kánikulában: 2018-ban is jönnek a Perseidák.
Ritka lehetőség kínálkozik idén az augusztusi csillaghullás megfigyelésére, hiszen a Perseidák nevű meteorraj csúcspontja a hétvégi újholdas időszakra esik. Ezért a holdfény nem fogja elhalványítani a hullócsillagok fényét. A tökéletes időponthoz már csak egy tökéletes helyszín kell!
Régen a népi hagyomány Szent Lőrinc könnyeinek nevezte, de ma már inkább tudományos nevükön, Perseidákként emlegetjük azt a meteorrajt, ami évről évre milliók tekintetét szögezi az égboltra az augusztusi estéken. A raj egy üstökös felszínéről levált apró porszemcsékből és törmelékdarabokból áll, melyek a Föld légkörébe jutva, látványos fénycsóvát húzva teljesen elpárolognak, a felszínt gyakorlatilag soha nem érik el.
Hétvégén tetőzik
A hullócsillagok fénye a száguldó kődarab méretétől és sebességétől függ. Ezek akár az éjszakai égbolt legfényesebb csillagát, a Vénusz bolygót is túlragyoghatják. A raj már július végén eléri a bolygónkat, éles szemű megfigyelők kis szerencsével már ekkor kiszúrhatnak egy-egy, a Perseus csillagkép irányából érkező hullócsillagot. A tetőpont azonban augusztus 11-13-án van, ilyenkor óránként ötvennél is több felvillanó tűzcsóvát láthatunk az égbolton.
Idén több tényező is nagyon szerencsésen alakult. A legfontosabb, hogy szombaton lesz újhold, amikor a Földet kísérő égitest teljesen elfogy, a fénye nem halványítja el a hullócsillagokat sem. Emellett az időjárás-előrejelzések is kedvezőek, kánikulai, de felhőtlen napokra készülhetünk a hétvégén. Egy tökéletes csillaghullás-leséshez azonban megfelelő helyszínre is szükség van.
Honnan látni a legjobban?
A nagyvárosokban olyan erős a fényszennyezés, hogy legfeljebb a legfényesebb meteorokat pillanthatjuk meg némi szerencsével. Érdemes mindenképpen a lakott területektől távoli helyeket keresni. Az egyik legjobb választás a Zselic, melynek szíve nem véletlenül kapott Csillagoségbolt-park minősítést. A Zselici Csillagpark csillagvizsgálójának környezetében olyan alacsony a fényszennyezés, hogy még a távoli települések fénye is csak halvány derengés a horizonton.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Ilyen körülmények között páratlan élmény a hullócsillagok megfigyelése, ami évről évre rengeteg érdeklődőt vonz a parkba augusztus közepén. Az üzemeltető SEFAG Zrt. a csillagvizsgáló mellett a Hotel Kardosfa és a Ropolyi-tó környékét javasolja az érdeklődőknek, ahonnan szintén látható lesz ez a szabad szemmel megfigyelhető, varázslatos égi jelenség.
Nézd meg ezt is - A hely, ahol tízszer annyi csillag látszik az égen, mint Budapesten
A Magyarországnál kilencszer nagyobb területen alig több mint kétmillió ember él, hatalmas kiterjedésű térségek szinte teljesen lakatlanok, így az emberi települések fénye nem ragyogja túl az égboltot.
OLVASD EL EZT IS!