Nem tudsz fizetni a kártyáddal? Egy fontos dolgot elmulaszthattál
Még nem késő intézkedni, ha hiába próbálsz kártyáddal fizetni a gyógyszertárban.
Közel félmillióan nem azonosították magukat a megadott határidőig, így a pénzmosást megakadályozni hivatott törvény értelmében zárolták az egészségpénztári számlájukat - tudta meg a Magyar Nemzet a Magyar Nemzeti Banktól.
Kiket érint a regisztráció, és mit kell tenni, ha azzal szembesülsz, hogy nem tudsz fizetni a gyógyszertárban a pénztári kártyával?
Még most sem késő lépni
Az önkéntes nyugdíj-, egészség-, illetve önsegélyezőpénztár-tagoknak december 31-ig kellett magukat azonosítani a pénztárnál, különben számlájuk zárolásra került. Ez a zárolás a gyakorlatban annyit tesz, hogy nem indítható utalás a számláról, így nem teljesíthetőek a kifizetések sem. Azért nem kell pánikba esni, az összegyűlt pénz ugyanis megmarad, és kamatozik is.
A határidő nem jogvesztő, így aki év végén nem azonosította magát, az később is megteheti, de addig a fenti szankciók érvényben maradnak. Így érdemes még akár most is megejteni az azonosítást.
A patikában és az orvosnál érdemes számlát kérni
Ha például egészségpénztári kártyával fizetnél a patikában, de nem tudsz, akkor gyanakodhatsz, hogy a te számládat is zárolták. Ilyenkor érdemes egyébként áfás számlát kérni az adott termékekre. A számla szóljon a pénztár nevére, de legyen rajta a pénztártag neve és pénztári azonosítója is. Ezt a számlát felmutatva az azonosítás után rendezhető a fizetés a kártyáról.
Akik elmulasztották az azonosítást, azoknak személyesen kell megjelenniük a pénztárnál. Szükséged lesz egy személyi igazolványra és egy lakcímkártyára az adategyeztetéshez. Az előírások azokat a pénztártagokat érinthetik, akik 2013. július 1. előtt léptek be a pénztárba.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányit mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Közel félmillióan nem tettek eleget a pénzmosás elleni törvénynek
A jegybank adatai szerint eddig csaknem 422 ezer ember mulasztotta el a regisztrációt. A legfeledékenyebbek az önkéntes nyugdíjpénztári tagok voltak, közülük 338 ezren nem egyeztették az adataikat.
Az azonosításra egy 2007-es, pénzmosás elleni törvény kötelez, és a magánszemélyeken túl az azonosítás több tízezer céget is érint, amelyek cafeteria-elemként adják az önkéntes vagy az egészségbiztosítási hozzájárulást.
OLVASD EL EZT IS!
- gyógyítás
- egészségügy