Pénz áll a házhoz - Fejenként több tízezer forintot adhat a kormány
Nem a dolgozóknak, hanem a nyugdíjasoknak, és nem sokkal a választások előtt.
A Magyar Nemzet információi szerint - amennyiben a gazdaság állapota ezt lehetővé teszi - egyszeri kompenzációt kaphatnak év végén a nyugdíjasok.
A napilap csütörtöki számában a kormány terveit ismerő forrás hangsúlyozta, hogy a kabinet a nyugdíjak reálértékének megőrzésére tett ígéretet, és azt meg is tartotta, de az is elképzelhető, hogy ennél többre is futja majd. A Magyar Nemzet munkatársának felvetésére azonban határozottan cáfolta, hogy ezzel a 13. havi nyugdíj rendszerét állítanák vissza - írja az MTI.
Az Index szerdán azt írta, hogy a 13. havi nyugdíj bevezetését fontolgatja a kormány, a tervezet előkészítésére, a szükséges háttérszámítások elkészítésére pedig már fel is kérték a Magyar Államkincstárat - idézi a Magyar Nemzet.
Az Együtt 2014, az MSZP, az LMP és a DK képviselői szerint nincsenek meg a gazdasági feltételek ahhoz, hogy újabb juttatásokat kapjanak a nyugdíjasok.
Az ellenzék nem ujjong
Többletjövedelmet az ország többletteljesítményéből lehet ígérni és biztosítani, nem pedig a választások előtti politikai alamizsnaként - mondta az Indexnek Oszkó Péter, az Együtt 2014 gazdaságpolitikusa. Oszkó szerint mindenki - beleértve a nyugdíjasokat is - jogosan várhatja el az ország fejlődésének részeként életkörülményei javulását, de úgy, hogy annak fedezetét, az ahhoz szükséges többletjövedelmet az országnak meg kell termelnie.
Az MSZP-s Korózs Lajos szerint csak örülni lehetne, ha olyan lenne a helyzet, hogy be lehet vezetni ilyen kompenzációt, de egyelőre parasztvakításnak tartja az ötletet.
- Ez a kormány szüntette meg a nyugdíjprémiumot és a svájci indexálás lehetőségét, és több mint egymillió embert kitett a nyugdíjrendszerből - mondta Korózs, ezért nem érti, honnan lenne most forrás újabb juttatásokra.
Jávor Benedek, az LMP frakcióvezetője szerint a rezsicsökkentés után a kormány folytatja a pillanatnyi népszerűséget hozó, már a választási kampányhoz szánt intézkedéseket.
A frakcióvezető szerint pártja megérti a nyugdíjasok helyzetét, de nem lehet prioritás a nekik szánt juttatás egy olyan helyzetben, amikor például az egészségügyben és a felsőoktatásban példátlan elvonások zajlanak. A nyugdíjak értéke ugyanis nem csökkent az utóbbi években, miközben a gazdasági teljesítmény visszaesett, így a szűkös források elosztásánál nem lehet ez elsődleges szempont.
A DK-s Szűcs Erika, a Gyurcsány-kabinet egykori szociális minisztere szerint a mostani kormány nem tanult abból, amiért jogosan kritizált korábbi kormányokat. Vagyis úgy akarnak jóléti intézkedéseket bevezetni, hogy nem világos azok forrása. Szerinte az előző kormány ezt megtette azzal, amikor a 13. havi nyugdíjat átalakították nyugdíjprémiummá, amit csak akkor kaptak meg az érintettek, ha a gazdasági növekedés erre lehetőséget adott.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A Jobbik nem tudja
A jobbikos Volner János a lap érdeklődésére közölte, hogy a párt még nem alakította ki az ügyben az álláspontját, az a jövő hétre várható.
OLVASD EL EZT IS!
- pénzügyek
- adó
Tranzakciós adó: kivételeznének a leggazdagabbakkal
- belföld
- tranzakciós illeték