Senki sem tudja, miért, mégis félünk tőle: ezért lett a péntek 13 szerencsétlen nap
Mélyen a múltban keresendő a babona eredete.
A hét pénteki napjának, noha az utolsó a várva várt hétvége előtt, ezúttal sokan nem örülnek felhőtlenül: ez a péntek ugyanis a hónap 13. napjára esik, és akik hisznek a babonákban, azok számára a péntek 13-a szerencsétlen napot jelent.
Bár a péntek 13-hoz fűződő hiedelem általánosan ismert, és idejét sem tudjuk, mióta él a köztudatban, arról a legtöbb embernek nincs tudomása, honnan ered.
Miért félünk a péntek 13-tól?
A babona gyökereit kutatva mélyre kell ásnunk a múltban. A péntek 13-át belengő negatív sejtelmeket többféleképpen magyarázzák, részint történelmi, részint bibliai vonatkozású eredettel. Akad magyarázat, mely a babonát egy konkrét péntek 13-ára vezeti vissza, ám a valószínűbb elmélet szerint a pénteket és a 13-as számot eleinte két külön baljós dolognak tartották, és csak idővel kombinálták össze.
A konkrét dátum, amire a péntek 13-at sokan visszavezetik, 1307. október 13. péntek, amikor is IV. Fülöp elrendelte a templomosok kivégzését. Ugyan a történelem jegyzi ezt a dátumot, arra még sincs bizonyíték, hogy valóban itt gyökeredzik a péntek 13-i babona.
Más elgondolás szerint a péntektől és a 13-tól való félelmet külön-külön kell magyarázni. A péntek egykor Rómában, egész a 13. századig a hóhér napja volt. A hétnek ezen a napján került sor a várakozó kivégzésekre, így joggal élhetett sötét napként a köztudatban.
Mindemellett a pénteki nap, ahogy a 13-as szám szintén, bibliai vonatkozású is. Bibliakutatók szerint Ádám pénteki napon esett bűnbe, és Káin pénteki napon ölte meg Ábelt. A 13-as szám Jézus keresztre feszítése kapcsán társul a péntekhez a bibliai vonatkozású magyarázat szerint. Jézust pénteki napon feszítették keresztre, mely nap előtti estén 13-an ültek az utolsó vacsora asztalánál. Jézus és a 12 tanítvány együtt tette ki a 13 főt, akik közül Júdás, Jézus elárulója foglalt helyet tizenharmadikként az asztalnál.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Nem kopik a babona
Annak ellenére, hogy 2018-at írunk, és fejlett a tudomány, különféle babonák és hiedelmek még mindig élnek, és befolyásolják mindennapjainkat, így a péntek 13-é is. Vannak országok, ahol különösen komolyan veszik az e naphoz fűződő babonát. Angliában ilyenkor szívesebben maradnak a négy fal közt, és Amerikában is szinte megáll az élet. Az emberek szabadságra mennek, nem szállnak repülőre, és bátortalanabbak az üzleti világban is.
A 13-as számtól önmagában is tartanak Amerikában. Nincs 13. emelet, de másutt is találni hasonlót: Firenzében például nincs 13. számú ház, a 12. és 14. lakás közt a 12,5. található. Náluk a kórházakban sincs 13. ajtó.
Péntek 13-i babonák
Sok mindent mondanak, mit nem szabad tenni péntek 13-án, vagy mit jelent, ha valami ezen a napon történik. Ezen a napon a babona szerint nem érdemes házasságot kötni, mert annak jó eséllyel válás lehet a vége - szerencse, hogy az esküvők jobbára szombati napokon vannak -, az ilyenkor kötött üzlet balszerencsés kimenetelű lehet, a péntek 13-án varrott ruha rosszul sikerül, és az ekkor született állat gyenge lesz.
Akár hisszük, akár nem hisszük ezeket a babonákat, a péntek 13 hallatán mindenki kicsit felkapja a fejét. Évente egyet minimum, de maximum három péntek 13-át kell átvészelnünk esztendőről esztendőre. Csak óvatosan!
OLVASD EL EZT IS!
- érdekesség
- tudomány