Az unióra nemet mond Orbán, de Keletről jöhetnek

Miért jó ez nekünk?

A kormány ösztöndíjprogramot hirdet több keleti országnak.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ösztöndíjprogramot indít a kormány a keleti nyitás stratégia keretében a felsőoktatás hallgatóinak, jelentette be Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramról tartott sajtótájékoztatón július 8-án, hétfőn Budapesten.

Ahogy azt elmondta, ezzel tanévenként mintegy kétezer külföldi hallgatót fogad majd Magyarország a jelenleg már itt tanuló külföldi diákok mellett.

Honnan érkeznek a hallgatók?

Ennek jegyében várnak hallgatókat Kínából és a Távol-Kelet országaiból, köztük Japánból, Kambodzsából, Szingapúrból és Vietnamból is, továbbá a Kaukázus vidékéről. Ugyancsak várnak fiatalokat a Független Államok Közösségéből, így Üzbegisztánból, Kazahsztánból, Türkmenisztánból, valamint az arab országokból, például Jordániából, Egyiptomból, Libanonból, illetve a Nyugat-Balkánról, elsősorban Macedóniából.

Tovább folynak a tárgyalások

Szijjártó Péter hozzátette, arról is folyik az egyeztetés, hogy a latin-amerikai országokra milyen módon terjeszthető ki az ösztöndíjprogram. Ezen kívül tárgyalnak Oroszországgal is oktatási munkatervük megújításáról. Kiemelte, az ösztöndíjprogramban kétoldalú államközi megállapodásokat kötnek a keretszámokról, és ennek során kiválasztják a hallgatókat.

A külügyi és külgazdasági államtitkár szerint a távoli országokkal való kapcsolatépítésben fontos szerepet játszik, ha az adott állam vezetői korábban Magyarországon tanultak, mert így az ország melletti elkötelezettségük is magasabb fokú lesz. Példaként említette, hogy a jelenlegi venezuelai pénzügyminiszter, a ghánai külügyminiszter, a Dél-Afrikai Köztársaság parlamentjének elnöke és az algériai mezőgazdasági miniszter is tanult Magyarországon.

"A bevándorlók elveszik a munkát a magyaroktól"

Nézegess képeket!

Elolvasom

Brazíliából és Szaúd-Arábiából is jönnek

Az államtitkár arról is tájékoztatott, hogy a fenti ösztöndíjprogramon kívül Brazília a tudomány határok nélkül elnevezésű program keretében több mint tízezer hallgatót küld külföldre, ebből négyszázan magyar egyetemekre, főiskolákra jönnek szeptembertől, és további hatszázra fogadási készségét jelezte Magyarország.

Beszámolt arról is, hogy a King Abdullah-ösztöndíj keretében Szaúd-Arábiából háromszázan jönnek tanulni a magyar felsőoktatásba, és megállapodásuk értelmében a jövőben 1500-ra bővítik ezt a kontingenst.

A felsőoktatásért felelős államtitkár, Klinghammer István elmondta, hogy a külföldi hallgatók nem a magyar hallgatóktól veszik el a helyet. Ráadásul a gazdaság élénkítéséhez is hozzájárulhatnak, hogy itt költik el a pénzüket Magyarországon.

Képek! Utcára vonultak az emberek a stadionépítések ellen

Nézegess képeket!

Elolvasom

Csereprogram is lesz

Kiemelte, magyar diákok és tanárok is kerülnek ki cserepartnerként külföldre a program keretében, és minden ország maga jelöli ki, mely hallgatókat küldi a másik országba. Lehet választani hároméves alapképzést, négyéves képzést, valamint ötéves mesterképzést, illetve doktori iskolai képzést is. Az itt tanuló külföldiek és a cserébe kiküldött magyar diákok hidat képeznek az országok között, és megismerhetik egymás kultúráját. Magyarországon 8-12 hónapos magyar nyelvtanfolyamon vesznek majd részt a külföldiek, kivéve azokat, akik angolul nyelvű kurzusokon akarnak tanulni.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Miért jó a magyaroknak?

Az államtitkár Klinghammer elmondta, hogy felmérésük szerint a legtöbb érdeklődő a műszaki, informatikai terület iránt van, ezt követi az agrár-, valamint az egészségügyi, a zenei képzés, és a többi magyar szakterület is várja a külföldi hallgatókat. Egy hallgató éves összköltsége ösztöndíjjal és kollégiumi ellátással együtt 1 millió és 1 millió 250 ezer forint közötti összeget tesz ki, ami megtérül hosszú távon egyebek mellett abban, hogy a jövőben ezek az országok feltehetően magyar szakembereket hívnak majd a különböző befektetéseikhez.

Ezt is szeretjük