Az év lebőgése és a bűvös 47 ezer forint

Így vélekedik Lázár János

Sűrű héten vagyunk túl, benne egy sikertelen koncerttel, egy újabb 47 ezres nyilatkozattal, illetve Hunvalddal.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A hét az Összefogás koncert mérhetetlen sikereivel kezdődött, két helyszínen mintegy kétszáz ember követte nyomon a szuperkoncertet, pedig ennél egy kicsit többet vártak az eseménytől.

Ezt követően újból téma lett, hogy most akkor meg lehet-e élni 47 ezer forintból, vagy sem, Matolcsy György szerint majdnem, Zsiga Marcell szerint igen, meg lehet, Pintér Sándor szerint csak akkor, ha van kecskéje az embernek, Lázár János szerint meg egyértelmű, hogy nem lehet megélni ennyiből.

Az EU mindezek után közel 150 milliárd forintos büntetést helyezett kilátásba, ha tovább növeli Magyarország a költségvetési hiányt, ez pont 3,2 milliószor 47 ezer forint.

Emlékeztünk a romagyilkosságok áldozataira is, és Hunvald György is megkapta a maga másfél éves börtönbüntetését első fokon. Ebből két év hét hónapot már leült, szóval elméletileg kártalanítást is kérhetne, amiért ennyi időt kellett börtönben töltenie. Gál György már rosszabbul járt, ő nyolc és fél évet kapott. Fotók.

További képek az Összefogás koncertről

Nézegess képeket az Összefogás szuperkoncert fellépőiről. Ők majdnem többen voltak, mint a közönség.

Fotók! Így kongott az ürességtől a helyszín az Összefogás koncerten

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük