Schmitt Pál és a magyar kormány is kellemetlen helyzetbe került

Az EU több fronton támadott, Schmitt Pálra meg a plágium gyanúja vetült. Összefoglaló.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Január második hetében tovább folytatódtak a magyar kormány elleni támadások, az EU közölte, ha nem változtatunk a jegybanktörvényen, illetve a bírók korai nyugdíjazását, valamint az adatvédelmi ombudsman idő előtti leváltását lehetővé tevő törvényeken, akkor kötelezettségszegési eljárást indítanak ellenünk. Az EU a magyar hiánycélt is kritizálta, ha nem tesszük rendbe a költségvetést, akkor elzárhatják a kohéziós alap csapjait, ami mintegy 2 ezer milliárd forint mínuszt jelentene.

Nemcsak a kormánynak kellett magyarázkodni a héten, Schmitt Pál köztársasági elnök is kellemetlen helyzetbe került, miután a HVG.hu megírta, hogy doktori disszertációjával kapcsolatban felmerül a plágium gyanúja, mivel annak nagy része szinte szóról szóra megegyezik egy bolgár sportkutató 1987-es tanulmányának szövegével.

A BKV mindeközben egyértelműsítette, hogy ha a kormány nem segíti ki a céget, akkor leállhat a tömegközlekedés, a vállalat csődbe kerül. Volt jó hír is, Fellegi Tamás, az IMF-EU tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter turbó fokozatra kapcsolt, beutazza az egész világot, hogy pénzt szerezzen, Soltész Miklós családügyi államtitkár pedig egy kétmilliárdos üdültetési programot jelentett be. Bajnai is visszatért, kérdés, hogy mik a tervei.

Ilyen az élet a többi bóvli országban

Magyarország bóvli lett, ennek kapcsán körbenéztünk, milyen az élet a többi, befektetésre nem ajánlott országban. Ciprusról példát vehetnénk. Kattints a részletekért!

Milyen az élet a többi bóvli országban?

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük