Ki viselhette a sejtelmes, kék köves gyűrűt? A kétezer éves leletre Jeruzsálemben bukkantak
A gyűrű a legszemélyesebb ékszerek egyike, ezért is oly különleges ez a régészeti lelet.
A régészeti feltárásokon előkerülő tárgyak mindegyike különleges, hiszen a múltról mesélnek a múlt örökségeiként. Mind közül a legmegkapóbbak közé az ékszerek tartoznak személyességük miatt, kiváltképp a gyűrűk.
Több ezer éves gyűrűk sora került már elő ásatások során, melyek mindegyikének saját története van. A különleges, régi darabokból készített gyűjteményünk előtt egy kék köves gyűrűről ejtünk szót, mely Jeruzsálemben került elő, egy egészen váratlan helyről.
A kék köves bronzgyűrű zarándokút mentén feküdt
A bronz ékszert, melyet izraeli régészek találtak, egy ősi mikvében, vagyis rituális fürdőben találták, ami egy hosszú zarándokút mentén épült, feltehetőleg megtisztító szertartások céljával.
- Ennek a gyűrűnek a különlegessége, hogy beleláthatunk egy kétezer évvel ezelőtt élt ember személyes történetébe. Ahogy ma is, az ékszereket több ezer éve is levethették fürdőzés előtt, így történhetett ez akkor is. Elképesztő, hogy mindeddig egy mikveh alján pihent - magyarázta Nachston Zenton archeológus régésztársaival egy helyi lapnak.
A gyűrűt egy nagyobb régészeti projekt keretében találták meg, mely a Második Templom korát deríti fel. A Második Templom Kr. e. 516-70-ig volt a judaizmus központja a Templom-hegyen, ahová a hosszú zarándokút vezetett. Ezen a zarándokútvonalon helyezkedik el az a mikve, ahol a gyűrűt megtalálták. Vajon kié lehetett?
A régi gyűrűk mesélnek
A rituális fürdőt vevő titokzatos valaki a mikvében: egy ember a múltból, aki ezt a gyűrűt a kezén viselte. Az ásatásokon előkerülő gyűrűk talán a legkülönlegesebb ékszerleletek, személyességük miatt. Mind mesél valamit viselőjéről. A megtalálás helye, a lelet kora mellett a gyűrű díszítése is, mely az akkori divatról, viselője stílusáról, de akár a hiedelemvilágáról is sokat elárul. A következő gyűjteményben 8 gyűrű szólal meg egy-egy kép erejéig.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- michigan tó
- jézus szobor