3 kegyetlen ország, ahol szörnyű nőnek lenni
Szigorú szabályok tiltják a nemi diszkriminációt számos országban, sok helyen ennek ellenére a mai napig elnyomják a nőket.
Mik voltak a nők kilátásai a 18. században? Férjhezmenetel, gyereknevelés, teljesíteni a családfő parancsait, mindezt úgy, hogy sokszor még a receptkönyvet sem tudták egyedül elolvasni, hiszen nem járhattak iskolába.
Azután jöttek a feminista mozgalmak, a nők választójoghoz juthattak, részt vehettek a felsőoktatásban, és egyre több nő került vezető beosztásba. Bár már alig szabadna érezni a nemek közötti egyenlőtlenséget, bizonyos országokban a mai napig sárba tiporják a nők jogait.
Ahol az abortusz nagyobb bűn, mint a nemi erőszak: Brazília
Szamba és a riói karnevál - ez a két dolog bizonyára mindenkinek eszébe jut Brazíliáról. Azt viszont kevesen tudják, hogy a mélyen vallásos országban még mindig szigorúan tiltott az abortusz - függetlenül a kortól, a teherbeesés körülményeitől, valamint attól, hogy a leendő édesanya képes-e eltartani és felnevelni a gyermeket.
Így a nők olyan kényszermegoldásokhoz kénytelenek folyamodni, amelyek következtében évente több százan veszítik életüket. Egyesek terhességmegszakítását különböző kuruzslók végzik, mások - ők a szerencsésebbek - elhagyják az országot, és szakmailag hozzáértő orvosokhoz fordulnak. Létezik ugyanis egy holland abortuszhajó, ami azon országok partjainál köt ki, ahol még mindig túlságosan szigorú, az abortuszt tiltó törvények vannak érvényben. Itt folyamatos felvilágosítást tartanak a megelőzésről. Azokkal pedig, akik nem kívánt terhességüket szeretnék megszakítani, kihajóznak, hogy nemzetközi vizeken, orvosi felügyelet alatt hajtsák végre a művi vetélést.
Nők zárt ajtók mögött: Pakisztán
A muszlim társadalomban különös szerep jut a nőknek. Az ott élő lányok és asszonyok helyzete - szerintük - egyáltalán nem rossz, azonban nyugati szemmel nézve, illetve az alapvető emberi jogokat figyelembe véve máig diszkrimináció áldozatai. Életük Pakisztánban a legnehezebb. Nemcsak moziba vagy étterembe nem mehetnek egyedül, de vallásukat sem gyakorolhatják szabadon. Menstruáció idején például amellett, hogy tiltott számukra házaséletet élni, mecsetbe sem ajánlott menniük, sőt, még böjtölniük és imádkozniuk sem szabad.
Pakisztán egyes részein ráadásul még ennél is szigorúbb szabályok vonatkoznak a nőkre. Szvat völgyében a háború miatt a nők otthonaikba bezárva, minden szórakozási lehetőségtől megfosztva, szinte fogolyként élnek a mai napig. Férfikíséret nélkül még a bevásárlást sem intézhetik el, sőt, mára a szépségszalonokat és a női üzleteket is bezárták.
A szigor akkor sem enyhül, ha élet és halál kérdéséről van szó. A pakisztáni kórházak ugyanis csak akkor vesznek fel női beteget - legyen az állapotuk bármilyen súlyos -, ha férfirokon kíséretében érkeznek. Így itt nemhogy joguk nincs a nőknek, de, ha kiteszik a lábukat otthonról, szinte az életüket kockáztatják.
Se munka, se válás az Európai Unió közepén: Málta
Dolgozó férfiak, illetve a mi szemünkkel nézve kissé elnyomott nők. Ez Málta, az Európai Unió egyik - egyébként elbűvölően szép - tagállama, ahol a sziget minden négyzetkilométerére jut egy katolikus templom, szám szerint 359. Sőt, a lakosság 4%-a pap, apáca vagy szerzetes. Nem csoda, hogy még mindig a klasszikus családmodell a megszokott. Bár a nők viselik otthon a kalapot, és a családban az ő szavuk a döntő, a kenyérre valót nagyrészt a férfiak keresik meg.
A nők foglalkoztatása ugyanis még néhány éve is csak 12%-os volt. A konzervatív szabályok ráadásul a helyiek házaséletébe is begyűrűznek. A férfiak nem láthatnak topless-ben napfürdőző nőket a strandokon, ez ugyanis Máltán tilos, ahogy a házasság előtti együttélés is elítélendő.
Málta különös tagja az Európai Uniónak. A máltaiak tiltakozása miatt nem tudtak például a tagállamok megegyezni abban, hogy egységes szabályozás készüljön az olyan válásokra, amelyekben a házaspár tagjai különböző uniós állam polgárai.
A válás szintén kifejezetten tiltott dolog, és abortuszra sincs lehetősége annak a nőnek, aki valamilyen oknál fogva a terhességmegszakítás mellett döntene.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Természetesen, ahogy sok minden, úgy ez is pénz kérdése, hivatalos úton azonban lehetetlen: nincs az a bíró, aki engedélyt adna rá.
Fotó: izismile.com
OLVASD EL EZT IS!
- éhség
- érdekességek a világból
Alultáplált, éhező gyerekek százezrei hazánkban
- külföld
- terhesség