Kisebb rezsit szeretnél? Csak Putyin segíthet
A kormányok nem tudnak szabadulni az orosz függőségtől. Örökre Moszkvához kötve?
Az ellenzék felszólította a miniszterelnököt, hogy hozza nyilvánosságra az Oroszországgal kötött energiaügyi megállapodás részleteit, és térjen vissza az Európai Unió közös energiapolitikájához. Ez a hír nem az elmúlt fél évben jelent meg a Fidesz Moszkvával kötött, a paksi atomerőmű fejlesztéséről szóló megállapodása kapcsán. Ezt a Fidesz követelte a Gyurcsán-kormánytól 2007-ben.
A fenti példából is látható, mennyire kiszolgáltatott helyzetben van Magyarország energetikai téren. De hogy miért atom, miért gáz, és miért nem szél vagy nap? Hogy jön ide a rezsicsökkentés?
Gyurcsány sem vetette meg az orosz barátságot, de akkor még a gáz volt a sláger
A Fidesz az említett időszakban, tehát a Gyurcsány-kormány alatt azt követelte, hogy a kabinet térjen vissza az EU által is favorizált Nabucco-tervhez. A Gyurcsány-kormány részéről akkortájt erősen érzékelhető volt, hogy energiaügyekben több lábon szeretne állni, és akkoriban kevésbé bíztak a Nabucco megvalósulásában, ezért az oroszok által szorgalmazott Déli áramlat is prioritást élvezett.
A Fidesz szerint azonban az, hogy továbbra is az orosz gáztól függünk, nem megoldás, az szerintük az oroszok túszává teszi országunkat. Mára azonban a kormánypárt teljes fordulatot hajtott végre, és nem találja problémásnak, hogy energiapolitikai szempontból a Paks 2 beruházással is csak az orosz függőség növekszik. Ez azért lehet így, mert hatalmon a Fidesznek már szembesülnie kellett vele: vagy az olcsó orosz gáz, vagy a drága megújuló, de akkor nincs rezsicsökkentés.
A Déli áramlat mellett szólt, hogy biztos forrásokból, jól behatárolható időn belül működőképes gázellátást biztosíthat. Ellene szólt ugyanakkor, hogy továbbra is Moszkva által eladott gázt kapunk, csak Ukrajnát megkerüli a vezeték. Ennek ma, a két ország közti ellenséges viszont látva nem lebecsülendő az értéke.
Köze lehet az Oroszországhoz vonzódásnak a pártállami múltnak?
Hemzsegnek a volt MSZMP-tagok a parlamentben: képeken 6 múltból itt ragadt figura
Nézegess képeket!
ElolvasomAz uniós Nabucco gázvezeték ugyanakkor akkor is bizonytalan lábakon állt, ami azóta sem változott. A legutóbbi hírek is arról szóltak, mely európai vállalatok léptek ki a projektből. Az oroszok vezetékének kiépítettsége pedig már a bolgár határnál jár, így elérte az EU területét.
Orbán elérte: most már a villamos energia is oroszfüggő
Az atomenergia is azért lehet fontos a kormánynak, mert olcsó. De míg a gáznál egyértelmű, miért kényszerül a kormány az orosz függéssel együtt élni, az atomenergia esetében nem tudjuk, miért pont Moszkva.
Most a jelenlegi ellenzék mondja ugyanazt, mint hét éve a Fidesz: lefeküdtek Putyinnak, kiszolgáltatták Magyarországot az orosz érdekeknek. Azonban ahogy akkor is, most is állhatnak racionális okok a háttérben. A gond csak az, hogy a háttérben is maradnak, mivel a kormány gyakorlatilag eltitkolja a megállapodás részleteit.
A paksi beruházást az orosz állami Roszatom végzi, mely minden atomenergiával kapcsolatos kérdés ura Oroszországban. A Roszatom az Atomenyergoprojekten keresztül létesíthet újabb blokkot a paksi erőmű területére, ami Magyarországnak becslések szerint 5000-7000 milliárd forintjába kerül.
Azon kívül, hogy évtizedekre elkötelezték az országot Moszkva felé, az atomenergia kapcsán azt is szokás megemlíteni, hogy veszélyes.
Van más, de a szél- vagy a napenergia nem fér bele a rezsiharcba
De elkerülhető lenne-e mind az orosz energiafüggés, mind pedig a veszélyesnek tartott atomenergia? A szerződéssel biztosnak tűnik, hogy néhány évtizedig még biztosan függünk az orosz energiától, legyen szó fölgázról vagy éppen atomerőműről. Egyesek szerint lenne megoldás. Az Energiaklub már 2007-es tanulmányában úgy vélte, kiváltható lenne az atomenergia, ha hazánkban az megújuló forrásokat és az energiahatékonyságot részesítenék előnyben a döntéshozók.
Tény, a fosszilis energiahordozók - mint az olaj, a szén vagy a gáz - hozamcsúcsait már csaknem elértük, lassan tehát egyre szűkösebben állnak majd ezek az amúgy is környezetszennyező módszerek rendelkezésünkre. Az EU éppen ezért támogatja a megújuló energiaforrásokat.
Tényleg olcsó?
Az atom viszont olcsó - legalábbis a kormány ezt hangoztatja. Ez akkor lesz igaz, ha a jelenlegi ütemben nő majd a fogyasztásunk, illetve visszafizettük az Orbán által felvett gigantikus hitelt.
A megújuló energia viszont költséges. Bár Németországban már az elektromosság akár 50%-át is képesek napenergia hasznosításával előállítani, ez jócskán megnöveli a lakosság költségeit is. Így pedig Merkel nem is álmodhat "rezsiharcról".
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A legfőbb gond az, hogy az energiaszükségletünk nagy részét egyre inkább egy országból szerezzük be, Oroszországból. Ez pedig hosszú távon jóval nagyobb horderejű ügy, mint a rezsi jelenlegi mértéke. De ezzel jelenleg a kormány láthatóan nem törődik. Úgy tűnik, hogy ezen a súlyos orosz-függésen képtelen változtatni a hazai döntéshozatal, legyen a kormány bármilyen színű. Putyin markában vagyunk.
Fotók: Orbán Viktor - facebook.com/orbanviktor; Gyurcsány Ferenc - MTI/Kovács Tamás.
- hitel
- energia
- olaj
- oroszország
- kormány
- orbán viktor
- belföld
- vlagyimir putyin
- magyarország
- paksi atomerőmű
- földgáz
- Terasz
OLVASD EL EZT IS!
- horvátország
- lengyelország
Erről mindenki megfeledkezett Orbán és Putyin kalandja mellett
- oroszország
- moszkva
700 ezer forintot fog beszedni tőled is a kormány
- lengyelország
- oroszország