Így eszik Orbán pálcikával - És a lila sál is jól áll neki

Képeken a kínai hivatalos út

Mindkét kormányfő a mély kínai-magyar barátságot hangsúlyozta.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A magyar miniszterelnök, Orbán Viktor a héten Kína fővárosába, Pekingbe látogatott a kínai-magyar kapcsolatok megerősítésének és további mélyítésének céljával. A kormányfő szerdán találkozott a kínai miniszterelnökkel, Li Ko-csianggal, aki hangsúlyozta a két nemzet közötti barátság tradícióját, és hozzátette, hogy az országaik közötti diplomáciai kapcsolatok idén 65. éve zajlanak.

A kínai törvényhozás épületében tartott plenáris tárgyaláson a kínai miniszterelnök felhívta a figyelmet arra, hogy a kínai új évben Orbán Viktor az első külföldi kormányfő az országban. A megbeszélésen a magyar kormány részéről részt vett Martonyi János külügy-, Varga Mihály nemzetgazdasági és Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter.

Orbán Viktor köszöntőjében szintén kifejezte nagyrabecsülését Kína elmúlt években elért eredményei kapcsán, majd felidézte 2013-as bukaresti tárgyalásukat. A megbeszélést követően a két kormányfő jelenlétében több kétoldalú megállapodást is aláír a kínai és a magyar fél.

Orbán Viktor 2007-ben, egy Fidesz-nagygyűlésen tartott beszédében még a keleti világkép ellen beszélt, ehhez képest ma a keleti nyitás politikáját népszerűsíti lépten-nyomon. 2007-ben még bírálta a keleti berendezkedést, a szabadság hiányát, és megemlítette, hogy Magyarország irányába tervezik a terjeszkedést. A teljes beszédet ide kattintva lehet elolvasni. Nézd meg képeken Orbán Viktor kínai kalandjait!

Orbán Viktor Japánban

A magyar miniszterelnök, Orbán Viktor folytatta egzotikus körútját, az elmúlt év végén Japánba utazott, hogy hivatalos látogatás keretein belül találkozzon a japán császárral, Akihitóval és a kormányfővel, Abe Sindzóval. A Japánba utazó magyar delegáció tagjai voltak a kormányfőn kívül az emberi erőforrások minisztere, Balog Zoltán és a nemzetgazdasági miniszter, Varga Mihály is.

Orbán Viktor gésák gyűrűjében töltötte a hetet

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük