Szem nélkül is látnak a különös élőlények: meglepő, hogyan mérik fel a környezetüket
Hihetetlen élőlények: érdekes, hogyan oldotta meg a természet, hogy lássanak.
Az ember számára evidens, hogy az az élőlény, amelyiknek vannak szemei, lát, míg az, amelyiknek nincs, nem lát. Erre a fekete-fehér megállapításra azonban rácáfol az élővilág.
Az Európa északnyugati partjainál élő, egyes kígyókarú csillagoknak ugyanis hiába nincs szeme, akkor is látnak, a maguk módján.
Így lát a kígyócsillag
A kígyócsillagok fénykerülő életmódot folytatnak, rejtekhelyüket fotoreceptoraik, azaz fényérzékeny receptoraik segítségével találják meg. Az, hogy a fényen kívül érzékelnek-e valamit, izgalmas találós kérdést jelentett a tudomány számára.
Ezt felderítendő, Lauren Sumner-Rooney, az Oxfordi Egyetem szakértője a fajon belül két közeli rokont vetett alá egy vizsgálatnak, az Opiochoma wendtii-t, és az Opiochoma pumila-t. Mindkét faj fénykerülő, és sziklák közé bújva él.
A szakértő kísérletet végzett. Behelyezte a két példányt egy 60 cm átmérőjű, kör alakú, szürke edénybe, melynek az oldalára egy függőleges, fekete sávot festettek, jobb- és bal oldalán egy-egy fehér vonallal.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az Opiochoma wendtii a fekete sáv felé orientálódott, az Opiochoma pumila azonban nem. Mivel a fekete-fehér részek a szürkéhez hasonló módon verték vissza a fényt, az előbbi csillag valószínűsíthetően nemcsak a fényt látta, hanem kontrasztokat is észlelte, szemben a másikkal.
A kontraszt észlelésében az segíthette az Opiochoma wendtii-t, hogy váltja a bőre színét: a víz mélyén bézsre, a felszínen pirosra. A pigmenteket tartalmazó sejtek ugyanis összeszűkítik a bőrön elhelyezkedő fényérzékelő receptorokat, így azok részletesebb információ befogadására képesek: csak bizonyos irányokból érkező fényt érzékelnek, aminek köszönhetően a csillag bizonyos térlátással rendelkezik.
Egyes kígyócsillagok esetében tehát nemcsak a fény-árnyék érzékeléséről, hanem sötét és világos árnyalatok érzékeléséről is beszélhetünk. Mindezt szemek nélkül, bőrük segítségével, ami igazán fantasztikus.
Nem egyedi az állatvilágban
Az kígyócsillag nincs egyedül különös képességével, számos élőlény, szárazföldi és víziállat képes valamilyen eszközzel felmérni környezetét úgy is, hogy nem lát.
Így például a csillagorrú vakond, mely 22 csápból álló tapogatójával helyettesíti a vizuális érzékelést. A Mexikó partjainál élő barlangi vaklazacnak nevében foglaltatik, miért nincs szüksége a látásra: sötét élőhelyén haszontalan lenne a vizuális érzékelés. Helyette a víznyomás segíti a tájékozódásban. Hasonlóképp jár el a texasi vak szalamandra is. Olyan állat is létezik, amelynek van szeme, mégsem használja igazán. Ilyen a kopasz földikutya: kutatók vizsgálatai szerint fényben és sötétben is azonos módon viselkedik, tehát nem a látására támaszkodik a tájékozódásban.
A sort természetesen lehetne folytatni, hiszen az élővilág számtalan érdekes lényt sorakoztat fel. Az talán még érdekesebb, hogy a természet hány meg hány különböző módon oldotta meg tájékozódásukat.
Irreális tűrőképességű állatok
A következő hat állat valóságos csodalény az élővilágban: hihetetlen, milyen sokat kibírnak.