Bokros beérte Tarlóst: meglepetések is várhatók vasárnap
A Fidesz még mindig a legnépszerűbb, de már nem az MSZP a második. Ezek az esélyek.
Bokros Lajos és Tarlós István nagyjából azonos népszerűségnek örvend a XIII. kerületben.
A tavaszi két választás után ismét nagyon kevesen akarnak voksolni, a Fidesz pedig továbbra is nagy előnnyel vezet. Ezek várhatók vasárnap a közvélemény-kutatók szerint.
A Jobbik a második legnépszerűbb
A Medián kutatócég felmérését a Hvg.hu publikálta. Ebből megtudhatjuk, hogy bár a számokban érzékelhető változás, az erőviszonyok nagyjából ugyanúgy festenek, mint tavasszal.
A Fidesz a legnépszerűbb párt, a választók 37%-a támogatja a kormánypártot, a választani tudók között a népszerűsége 50%. Az MSZP továbbra is a legnépszerűbb baloldali párt, a lakosság 11%-a támogatja, a választani tudók 15%-a mellett. Érdekes, hogy tavasszal, amikor a Fidesz-KDNP ismét kétharmadot szerzett a parlamentben, az MSZP néhány százalékkal népszerűbb volt.
A Medián szerint a Jobbiknak jól megy a mozgósítás, és már a második helyét sem veszélyezteti a leszakadó MSZP. A szélsőjobboldali alakulat a lakosság 15%-ának támogatását élvezi, a választani tudók közül pedig 21% rájuk voksolna.
Az Együtt-PM-et 4%, az LMP-t és a DK-t pedig 3-3% támogatja.
Tarlós nyugodtan várhatja a vasárnapot
A fővárosban valamivel többen jelezték, hogy biztosan elmennek vasárnap szavazni, mint országosan, de így is csak 53% ígérte a részvételét.
Szintén a Medián kutatásából tudhatjuk, hogy Tarlós Istvánnak van a legnagyobb esélye arra, hogy elnyerje a voksok többségét a főpolgármester-jelöltek közül. A kutatásban még szerepelt az azóta visszalépett Falus Ferenc is, akit 12% támogatott, míg a baloldali ellenzék új jelöltjére, Bokros Lajosra mindössze 5% mondott igent. Staudt Gábor, a Jobbik jelöltje 10%-os népszerűségnek örvend a fővárosban, ami alacsonyabb pártja országos támogatottságánál.
A baloldal egyik utolsó bástyájában, a XIII. kerületben érdekesen alakul a helyzet a választás előtt közvetlenül. Az Ipsos kutatása szerint az eddigi polgármester, a szocialista Tóth József vezeti a népszerűségi listát, de a közgyűlésben fideszes többség alakulhat ki. Ez úgy lehetséges, hogy a kerület több körzetében is egymás ellen indul MSZP-s és Együtt-PM-s, DK-s jelölt, így a szavazatokat valószínűleg megosztják. Tarlós és Bokros ebben a kerületben egyaránt 43-43% szavazatára számíthat.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Nyolc kerületet vihet az ellenzék Budapesten
A Nézőpont felmérése szerint az MSZP Budapesten három városrészben nyerhet, mégpedig a XIII., XIX., illetve a XX. kerületben. A DK a VII., X., XXI. kerületeket hozhatja el, az Együtt-PM pedig a IX. és a XIV. kerületben esélyes. Az összes többi városrészben egyértelműnek tűnik a Fidesz győzelme.
A Nézőpont szerint a megyei jogú városok közül Miskolcon a leginkább megjósolhatatlan, melyik párt tud több szavazatot szerezni, Nyíregyházán és Salgótarjánban pedig egy hajszállal népszerűbb a Fidesz. A nagyvárosok közül csak Szegeden várható ellenzéki győzelem, de az intézet szerint a várost irányító szocialista Botka Lászlót megszorongathatja a Fidesz jelöltje, Kothencz János.
Fotók: Tarlós István - Facebook.com/Tarlós István; mobilon megjelenő kép Bokros Lajosról - Facebook.com/Bokros Lajos.
- budapest
- fidesz
- mszp
- jobbik
- lmp
- tarlós istván
- választások
- bokros lajos
- demokratikus koalíció
- Együtt-PM
- szeged
- salgótarján
- nyíregyháza
- önkormányzati választás 14
- Terasz
OLVASD EL EZT IS!
- budapest
- pécs
Orbán, Darth Vader vagy a zsák krumpli lesz a nyerő?
- budapest
- tarlós istván
Fotó! Tarlós megrettent a százlábútól
- budapest
- mszp