Nem aranyérmet kapott az első helyezett az Olimpián - Ennyit változott a díjazás az első esemény óta
Az érmek kinézete rengeteget változott a történelem során.
A modern olimpiai játékok 120 évvel ezelőtti megalakulásuk óta sok változáson mentek keresztül. A kötélhúzás ma már nem sportág, a női versenyzők aránya jóval magasabb lett, és élő galambokra sem lövöldözik már senki.
Ez azonban még nem minden. Ugyanis nem csak a sportokban történt változás, hanem a díjazás mikéntjében is.
Olimpiai érmek változása
Az első modern olimpiai játékokon, 1896-ban Athénban például nem aranyérmet, hanem ezüstöt, - és egy olajágat - kaptak a versenyzők. A második helyezettek bronzéremmel és babérággal, a harmadik helyezettet pedig semmivel nem honorálták.
A jelenlegi rendszer az 1900-ban rendezett Párizsi olimpiai játékokon alakult ki. Ez volt az első olyan alkalom, amikor az első helyezett aranyozott ezüstérmet kapott, a második sima ezüstérmet, a harmadik pedig bronzot. Az 1904-es St. Louis-i olimpiai játékok első helyezettjei nyakába akasztottak először tömör aranyérmet. Ma már az érmek és a dicsőség mellett pénzjutalom is jár: arról, hogy pontosan mennyit is vihetnek haza a sportolók, itt írtunk bővebben.
A - ma már történelmi relikviának számító - érmek sorsa kérdéses, jóformán nem sok maradt meg belőlük. Néhányat elárvereztek, de volt olyan is, amit soha nem osztottak ki eseményen, mivel egy hajóversenyre szánták, ami a nagy szél miatt nem indult el. Ez 2012-ben 32 000 dollár körüli összegért kelt el. Két másik antik érem 2021 júliusában és 2024 januárjában 180 000 (65 millió forint), illetve 112 000 dollárért (40 millió forint) kelt el.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Így alakult az évekkel a dizájn
A nyári olimpiai játékok érmei sokáig egységesek maradtak. Az első egyedi dizájn az 1928-as amszterdami olimpiai játékokhoz köthető, ahol az érem egyik oldalán Niké, a győzelem görög istennője, a másikon pedig egy bajnok sportoló látható. Németország végül az 1972-es müncheni olimpián szakított a formával. A Niké-t ábrázoló oldal maradt, de a másik oldalon a barátsággal és a sporttal kapcsolatos görög-római istenségek, Castor és Pollux ikerpár minimalista, meztelen képe szerepelt. Bár Niké oldala az évek során az újratervezésekkel némileg módosult, még mindig a görög istennő képe látható rajta.
Tudod, melyik évben halasztották el az olimpiát? Kvíz a legfurcsább olimpiákból
Teszteld, mennyire vagy tájékozott a rendkívüli, furcsa olimpiai eseményekkel kapcsolatban!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)