Mérd fel a kutyád képességeit a négyszavas teszttel: okos, vagy egyenesen géniusz?
Egy egyszerű, rövid teszt segít felmérni, mekkora zseni a kutyád.
A kutya nem hiába az ember legjobb barátja: érző lélek, tanulékony, végtelenül intelligens állat, és ha nem is beszél, de nagyszerűen kommunikál.
Bár bizonyos kutyafajtákról azt mondják, a többinél együttműködőbb, esetleg társaságibb lény, az minden egyes eb esetében igaz, hogy nagyon okosak. Értelmi képességeik, tanulási mechanizmusuk a kutatókat is foglalkoztatják.
Egy érdekes, hazai vizsgálat
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem etológusai egy teszt során bizonyosodtak meg arról, hogy egyes kutyák mindössze négyszeri hallás után képesek szavakat megjegyezni, hasonlóan, mint az emberek. Ez a képesség nemcsak az oktatott, de az átlagon felüli képességekkel megáldott, kiemelkedően tehetséges négylábúakra is vonatkozik. Ha megismered a kutatók különleges tesztjét, magad is kedvet kaphatsz, hogy kedvenced próbára tedd.
A kutatók két kutyával és gazdáikkal dolgoztak együtt egy kétkörös vizsgálatban. Az első körben az ebek saját játékai voltak a kellékek. A gazdijuk a holmik megszokott neve szerint kérte kézhez az egyes darabokat, a négylábúaknak pedig egyenként kellett odavinniük őket. A játékokat egy olyan területre helyezték el, ahol az emberek nem láthatták őket, így kizárható volt, hogy a gazdi véletlenül is befolyásolja a kutya feladatmegoldását.
Amikor minden játék célba ért, elkövetkezett a második kör. Mindkét kutya két-két új játékot kapott. Megmutatták nekik azokat, négyszer elismételték a tárgyak nevét, majd hagyták az ebeket játszani velük.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ezután behelyezték az új játékokat a régiek közé, és megismételték a gazdihoz cipelős feladatot. A kutatók azt várták, hogy a kutyák az új játék neve hallatán a megfelelőt fogják előhozni, hiszen a többi elnevezését már ismerték, az újé viszont újdonság volt számukra, így kizárásos alapon döntenek. Végül a kutyák meglepetést okoztak: egyre és egyre gyakrabban választották ki a többi közül a megfelelő játékot, ami arra utalt, hogy mindössze négyszeri tanítás után megjegyezték a nevét.
Bár húsz másik kutyával is elvégezték ezeket a köröket, ők nem jártak hasonló sikerrel. Ez arra mutatott, hogy a feladat végrehajtásához átlagon felüli képességekre van szükség.
Teszteld a kutyád a 4 szavas vizsgálattal
Gazdiként nem meglepő, ha kíváncsi vagy, hogy a te kedvenced vajon hogyan teljesítene a szóban forgó teszten. Mivel a vizsgálat otthoni körülmények között is lebonyolítható, akár már ma próbára teheted ebed képességeit.
Helyezz el egy, a látókörödön kívül eső sarokba néhány kutyajátékot, és kérd a kedvenced, hogy hordja hozzád őket. Ezután adj neki két újat úgy, hogy négyszer elismételed a neveiket, majd hagyod, hogy egy kicsit játszhasson velük. Végül tedd be az új darabokat a régiek közé, és a nevük kimondásával kérd meg a kutyát, hogy vigye oda neked azokat. Amennyiben a kutyád sokszor egymás után a megfelelő, új tárgyakat viszi oda neked, akkor bizonyosan egy valóságos géniusszal van dolgod, mert négyszeri tanításra megtanulta, hogy hívják azokat.
Amennyiben nem jártok sikerrel, akkor se csüggedj: a te kutyád is okos és ügyes, csupán arról van szó, hogy ez egy igen magas szintű feladat, mely a zseni kutyák felkutatására hivatott, így teljesen normális, hogy a legtöbb kutya nem boldogul vele.
Mit gondolhat rólad a kutyád?
Tudtad, hogy a kutyád ítélkezik veled kapcsolatban? Gazdiként érdekesnek találhatod a következő cikket.
Mit gondolhat rólad a kutyád? Állítólag bármit teszünk, ítélkeznek
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!