Nyögést hallottak a filharmonikusok koncertje közben, senki sem hitt a fülének - Furcsa dolog akasztotta meg az előadást
Borzasztó kínos esemény zavarta meg a koncertet.

A közönség épp a Los Angeles-i Filharmonikusok Csajkovszkij V. szimfóniájának előadását élvezte, amikor az egyik erkélyről furcsa nyögésekre lettek figyelmesek.
A bizarr jelenségre még az egyik fellépő, Magnus Fiennes zeneszerző és zenei producer is felfigyelt, tweetjében úgy írta le a hangot, mintha valaki "hangos és teljes testet megmozgató orgazmust" élne át. A zenészek azonban megállás nélkül végigjátszották a darabot.
Furcsa dolog akasztotta meg az előadást
A pénteki Los Angeles-i filharmonikusok koncertjén részt vevők közül többen is beszámoltak arról, hogy a szimfónia második tétele alatt egy nő nyöszörgő hangját hallották.
- Mindenki odafordult, hogy lássa, mi történik - mondta egy néző, aki állítólag közel ült a zaj forrásához. - Láttam a lányt, és feltételezem, hogy orgazmusa volt, mert erősen zihált, partnere pedig mosolygott rá - folytatta a férfi a The Times on Sunday című vasárnapi lapnak adott telefonos interjúban.

A közönségből azonban voltak, akik szerint nem orgazmus, hanem egy narkolepsziás élmény okozta a hangot. - Ráesett a mellette ülő vállára, elernyedt a teste, majd öt másodperccel később sikítva tért magához - meséli egy szemtanú, aki az eset után meg is kérdezte a nőtől, hogy jó van-e.
Egy másik résztvevő e-mailben kereste fel a The Timest, mondván, hogy bár hallotta a hangot, szerinte nem extázis okozta a sikolyt. A Times azóta felkereste a filharmonikusokat, de nem sikerült azonosítani és kapcsolatba lépni a hangot adó személlyel.

Hogyan öregedjünk jól? - Az örömteli élet nem korfüggő
A Femina Klub januári vendége Pataki Ági sztármodell, producer lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy hogyan béküljünk meg az idő múlásával. Miért olyan fontos a humor és az önreflexió? Hogyan gondoskodhatunk testi és szellemi egészségünkről? Miért fontos szociális kapcsolataink fenntartása ebben az életszakaszban is?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. január 15. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
A pillanatról állítólag készült hangfelvétel is, amin a zene egy csendes ütemében hallható, ahogy valaki felnyög a darab közben. Ez természetesen hatalmasat ment az egykori Twitteren is, de azóta törölve lett a megosztás.
Strucc lopta el a gyanútlan nő eljegyzési gyűrűjét - Nézd meg a videót!
Kellemetlen, de igen vicces szituációt élt át egy Estelle nevű nő egy kiránduláson, amelyet véletlenül pont videóra is vett.
(Képek forrása: Getty Images Hungary)
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.