Nostradamus jóslata 2018-ra: ezt hozza az új év a jövendőmondó szerint
Nem túl biztatóak a próféciái.
Michel de Nôtre-Dame, azaz Nostradamus, IX. Károly francia király udvari orvosa, csillagász-asztrológus 1555-ben tollat ragadott, hogy különös gondolatait papírra vesse. A földön történő jövőbeni eseményekről írt, hívei pedig állítják, hogy visszatekintve több is beigazolódott belőlük.
Sokan úgy gondolják, hogy próféciáiban előrevetítette a francia forradalom kitörését, többek között a két világháborút, Napóleon és Hitler hatalomra lépését, de a Holdra szállást és még Diana hercegnő halálát is. Nostradamus állítólag arcát egy vízzel teli edénybe mártotta, amikor a jövőre vonatkozó víziók ébredtek benne.
Nostradamus jóslata 2018-ra
2018-ra Nostradamus nem túl fényes eseményeket jósolt, melyek közül egy-egy inkább sci-fibe illő lenne, de akadnak olyanok is, melyek akár meg is történhetnek.
Ahogy írja: a holtak felkelnek sírjaikból, és a Föld nemzetei közt változások lesznek. Olyan természeti katasztrófák érik a Földet, mint még soha.
Nostradamus egy harmadik világháború kitörését is jövendöli Próféciák című könyvében: Franciaországban hatalmas háború tör ki, és egész Európát támadás éri. Hosszú és borzalmas háború lesz, mely, ha egyszer véget ér, annak már csak kevesen örülhetnek - írja.
Két nagy világhatalom közt fog kitörni a háború, mely 27 éven át fog húzódni. Minden egy égen feltűnő hatalmas üstökössel indul majd, és mindaddig nukleáris terror és természeti katasztrófák sújtják majd a világot, amíg egy másik bolygó meg nem közelíti a Földet - jósolta Nostradamus.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Pánikra semmi ok
Noha több jóslatáról is mondják, beigazolódott, ne feledjük, hogy próféciái az 1500-as években született, korabeli nyelvezeten íródott szövegek, így könnyen félrefordíthatók. Azt is érdemes észben tartani, hogy az ember, ha párhuzamokat próbál keresni a jóslatok és a valóság között, megfelelő mennyiségű fantázia és kreativitás mellett sikerrel is járhat. Végül egy feltételezés: egyesek azt állítják, Nostradamus jóslatainak egy része hamisítvány, a hamis sorok pedig az emberek manipulálására szolgáló, félelmet keltő eszközök lehetnek.
Természetesen nem lehet tudni, hogy utóbbiban van-e igazság, ahogyan azt sem lenne könnyű ellenőrizni, esett-e hiba a fordításban. Tény azonban, hogy Nostradamus 2017-re is jósolt olyat, ami szerencsénkre nem következett be: ugyancsak a harmadik világháború kitörését. Reméljük, a 2018-as jóslatokról is elmondhatjuk majd ezt jövő decemberben.
OLVASD EL EZT IS!