Megint emelkedik a tej és a hús ára - Az útdíj érezteti hatását

Az útdíj bevezetésével a lakosság többet fizet az élelmiszerért, a cégek pedig hitelre kényszerülnek.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A legtöbb alapvető élelmiszer előállítója az elmúlt hetekben áremelési szándékkal kereste meg a kereskedőket - írja a Napi Gazdaság augusztus 6-i számában.

Az élelmiszergyártás legtöbb szereplőjére áthárítják ugyanis a júliusban bevezetett útdíjat, amit az átadási árakban alig tudnak érvényesíteni.

Többen is rosszul járnak

A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkára, Horváth Gábor elmondta, hogy egyes termelők, mint például a vetőmag-, növényvédőszer- vagy műtrágya-kereskedők már beépítették áraikba az útdíj költségét. Eközben pedig a gazdák a plusz költségre hivatkozva kapnak egyre kevesebb vételi ajánlatot.

Nő a tej és a baromfi ára is

A Baromfi Terméktanács elnöke, Csorbai Attila szerint néhány gyártónak sikerült 10% alatt emelnie az átadási árat, és ez nem mindig jelent meg a termékek fogyasztói árában. Az utóbbi időszak kisebb áremelései nem fedezik az útdíj értékarányosan 5-10%-os önköltségnövelő hatását, sem az elmúlt év magas takarmányárait.

A terméktanács szeretné szeptemberben újra a kormány elé vinni a jelentős áfacsökkentés javaslatát, ami érdemi segítséget nyújtana a termelőknek. Az idei olcsóbb termés hatása az áremelkedés miatt legkorábban szeptemberben éreztetheti hatását a baromfi-keveréktakarmányokban.

Prémiumra bezzeg telik - Milliárdokat költenek a cégek jutalomra és prémiumra

Nézegess képeket!

Elolvasom

A Tej Terméktanács főtitkára, Lukács László hasonlóan fogalmazott, amikor azt nyilatkozta, hogy a tejtermékek esetében is emelkedés várható. Szerinte esélyes, hogy a júliusban kiadott 8-10%-os emelési előrejelzés teljesül majd. A tejbegyűjtés után beszedett útdíj magas többletköltséget jelent a feldolgozóknak.

A termelői nyerstejárak jelenleg kilogrammonként 94-96 forint között mozognak, míg a nyerstej uniós piaci ára már eléri a 40 eurócentet, ami itthon 120 forintos exportárat jelent. Ez még útdíjjal terhelten is vonzó a termelőknek és a feldolgozóknak.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Hitelbe kergetett cégek

Nagyjából ötezer vállalkozás élhet majd az útdíj bevezetése miatti forgóeszközhitel lehetőségével. A Világgazdaság augusztus 6-i száma szerint ez az összeg elérheti a 10 milliárd forintot.

KAVOSZ

A Vállalkozók Országos Szövetsége és a Magyar Kereskedelmi Iparkamara 2002-ben kezdeményezték egy olyan konstrukció megvalósítását, aminek során a magyar mikro-, kis-, középvállalkozások egyszerűsített módon kedvezményes hitelhez juthatnak a Széchenyi-kártya igénybe vételével. A KAVOSZ ennek konstrukciónak a szakmai irányítását és a koordinációs feladatait látja el.

A KAVOSZ honlapján már megtalálhatóak a hitellel kapcsolatos információk és az igényléshez szükséges dokumentumok listája. A vállalkozások az útdíj fizetésére kötelezett járművek után kamiononként 1 millió forintos hitelhez juthatnak egyéves futamidővel, ami később kétszer meghosszabbítható.

Ezt is szeretjük