Nem vizsgálja az NMHH a köztévé botrányos ügyét
A hatóság a Lomnici-retusálás miatt eljárást indított, a mozgáskorlátozottak ügye miatt nem. A riport miatt senki nem panaszkodott a hatóságnál.
A köztévé decemberben Lomnici Zoltánt, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnökét kiretusálta egyik riportjából, egy másikban pedig a Mozgáskorlátozottak Egyesületének Országos Szövetsége szerint - "tudatosan hazudott" annak érdekében, hogy kedvező színben tüntesse fel a kormány intézkedéseit vagy a kormánnyal szerződő céget. Bár a készítők tudták, hogy a szövetség kritikusan kezeli a mozgáskorlátozottaknak kifejlesztett autót és a kormányzat által kidolgozott támogatási rendszert, a leadott anyagban mégis csak azok a részek jelentek meg, amelyek kedveznek a döntés propagálásának.
A Lomnici-ügy miatt Nagy Navarró Balázs szakszervezeti vezető, a köztévé munkatársa éhségsztrájkba kezdett, azt követelve, hogy nevezzék meg és rúgják ki a felelősöket. Álláspontja szerint ugyanis ez csak részben történt meg. A sztrájkolót kirúgták, a felelősök felkutatásának tekintetében előrelépés nem történt.
A köztévét a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság felügyeli, és vizsgálatot indíthat azokkal szemben, akik például a közszolgálatiságra, vagy a kiegyensúlyozott tájékoztatásra vonatkozó szabályokat nem tartották be.
Mint megtudtuk, az NMHH a mozgáskorlátozottak ügyében nem jár el, csak a Lomnici-retusálással kapcsolatban folytat vizsgálatot a köztévé ellen.
- A Lomnici-riporttal kapcsolatban a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezete adott be egy beadványt a hatósághoz, amely már megkezdte a dokumentum feldolgozását - tájékoztatta a hatóság lapunkat.
A szóvivői iroda kérdésünkre, hogy a másik riportot miért nem vizsgálják, közölte: azért, mert a hatóság a kiegyensúlyozott tájékoztatás kötelezettségének megsértése miatt hivatalból nem indíthat eljárást, csak kérelemre. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségétől pedig hivatalos beadvány eddig nem érkezett.
Elkéstek?
Kérelmet egyébként bárki benyújthat, aki úgy érzi, hogy az általa megtekintett műsor megsérti a kiegyensúlyozott tájékoztatás követleményét, ám ehhez első körben a médiaszolgáltatót kell megkeresnie panaszával.
A médiaszolgáltató a kifogás elfogadásáról vagy elutasításáról annak kézhezvételétől számított 48 órán belül dönt. A döntésről a kérelmezőt haladéktalanul írásban értesíteni kell.
A kérelmező a döntés közlésétől számított 48 órán belül - a döntés közlésének elmaradása esetén a kifogásolt vagy sérelmezett tájékoztatás közzétételétől számított tíz napon belül - a kifogásolt műsorszám és az érintett médiaszolgáltató pontos megnevezésével hatósági eljárást kezdeményezhet az NMHH-nál.
A tíz napon túl beérkező kérelmeket a hatóságnak érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítania, vagy, ha az elutasítási ok 8 napon túl jut tudomására, az eljárást meg kell szüntetnie.
- Az említett híranyagnál ez a tíz nap már eltelt - hívták fel a figyelmet.
Van más lehetőség
Ha nem kiegyensúlyozottsági panaszról van szó, akkor hatósági eljárás a médiatartalommal kapcsolatos jogsértések tárgyában a médiatartalom közzétételétől számított három hónapon belül kezdeményezhető.
Ha a kérelmező a jogsértésről csak később szerzett tudomást, vagy a kérelem, bejelentés előterjesztésében akadályoztatva volt, úgy a határidő a tudomásszerzéstől vagy az akadály megszűnésével veszi kezdetét. A médiatartalommal kapcsolatos jogsértés tárgyában a médiatartalom közzétételétől vagy - folyamatos közzététel esetén - első közzétételétől számított hat hónapon túl hatósági eljárás nem kezdeményezhető. E határidő jogvesztő.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Hatósági eljárást tehát lehet kezdeményezni a szóban forgó tartalommal kapcsolatban a médiaszabályozásra vonatkozó törvények megsértése miatt, csak a kiegyensúlyozottsági panasz benyújtásának a határideje járt már le december 23. óta - tájékoztatott az NMHH.
OLVASD EL EZT IS!
- államadósság
- belföld
Fotó: az NGM szerint még mindig 265 forint az euró
- változás
- belföld
Új adók tömkelege jön!
- orbán viktor
- külföld