Énekkel és tánccal búcsúztak Nelson Mandelától

Színes ruhákban ünnepelt a tömeg

Jót jelent, ha esik egy temetésen.

Ezen a héten kedden vettek végső búcsút a december 5-én, csütörtökön éjszaka, hosszú betegség után, 95 éves korában elhunyt Nelson Mandelától, aki Dél-Afrika első fekete bőrű elnöke és polgárjogi harcos volt. A gyászszertartást Johannesburgban, a Soccer City Stadionban tartották. A szertartáson több mint kilencven külföldi vezető vett részt Mandela családja és a Dél-afrikai Köztársaság politikai vezetése mellett.

A miniszterelnök-helyettes, Semjén Zsolt képviseli Magyarországot a volt dél-afrikai vezető állami búcsúztatásán. A közeli Csehországban pedig meglehetősen nagy botrányt kavart, hogy a cseh miniszterelnök, Jirí Rusnok és a védelmi miniszter, Vlastimil Picek véletlenül bekapcsolva felejtették a mikrofonjaikat a parlamentben, ami miatt kiderült, hogy a miniszterelnöknek semmi kedve Afrikába utazni a megemlékezésre.

"... remélem, hogy az elnök - Milos Zeman - megy el. Valamilyen ebédre vagyok hivatalos, majd vacsorára is. Kötelezettségeim vannak. Egyáltalán nem kívánkozom oda. Egyáltalán” - válaszolta Rusnok, és többször marhának nevezte a védelmi minisztert, aki felvetette, hogy az orvosok valószínűleg azt fogják tanácsolni Zemannak, hogy közelmúltbeli térdsérülése miatt ne utazzon Johannesburgba. A beszélgetés felkerült az internetre, ezzel nagy port kavarva. Emiatt a cseh miniszterelnök szombaton nyilvánosan kért elnézést szavaiért.

A szertartás heves esőzésben kezdődött el, ennek ellenére az emberek táncoltak és énekeltek, ugyanis az afrikai hagyományoknak megfelelően, ha egy temetésen esik, az azt jelenti, hogy az elhunytat tárt karokkal várják az égiek. A búcsúztatáson 11 ezer katona őrizte az amerikai elnök, Barack Obama és az ENSZ-főtitkár, Ban Ki Mun biztonságát. Nézd meg képeken, hogyan búcsúztak Nelson Mandelától!

Személyek, akiktől végső búcsút vettünk

A halottak napja keresztény ünnep, a mindenszentek ünnepét követő napon, november 2-án ünneplik. Ezen a napon szokás gyertyát vagy mécsest gyújtani az elhunyt szerettek emlékére. Egyre inkább elvált már a vallástól, és egyszerűen a halottakra való emlékezés napjává vált. Álljon itt néhány emlékezetes név, akitől 2013-ban el kellett búcsúznunk örökre.

Kiemelkedő személyek, akiktől örökre búcsút vettünk 2013-ban

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük