Kit és mikor ellenőriz az adóhatóság? Előre tudhatod, ha hozzád is mennek
A NAV honlapján tudod megnézni, hogy érintett vagy-e.
Növeli az adóbevételeket, a kiadott nyugták és a bejelentett alkalmazottak számát az ADÓtraffipax, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjának főoldalán megtalálható rovatban megyékre lebontva előre közlik, hogy melyik időszakban hova mennek ellenőrizni az adóhatóság munkatársai és mit vizsgálnak - mondta el Kiss Péter András, a NAV adószakmai szóvivője az M1 aktuális csatornán kedden.
Az adóhatóság márciusban indította el a szolgáltatást, azóta 162-szer hirdettek meg előre ellenőrzéseket, és a rovatot több mint 50 ezren nézték meg. A szóvivő hangsúlyozta: a vállalkozások betartják a szabályokat, ha tudják, hogy számíthatnak vizsgálatra, ugyanakkor továbbra is vannak váratlan ellenőrzések és van utólagos nyomon követés is.
Számíthat ellenőrzésre az a vállalkozás, ahol a NAV munkatársai nagy ingadozást tapasztalnak, a meghirdetett akció idején megugrik a bevétel, majd visszaesik - közölte. Felhívta a figyelmet arra is, hogy július 10-30. között az átlagosnál gyakrabban lehet az adóellenőrök megjelenésére számítani Budapesten és környékén.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Vannak olyan nyári rendezvények, sportesemények, amelyek jelentős számú látogatót vonzanak, így a turizmushoz kapcsolódva vizsgálják egyebek között a szálláshely-szolgáltatókat, a taxisokat, a kereskedőket, a vendéglátó- és szórakozóhelyeket - jelezte Kiss Péter András.
- karrier és siker
- adó
- nemzeti adó- és vámhivatal
- hasznos tippek
- ellenőrzés
- adóellenőr
- vállalkozás
- tudnivalók
- Terasz
OLVASD EL EZT IS!