Régen és most: képeken mutatjuk, mennyit változott 100 év alatt Budapest egyik legromantikusabb negyede
Ismerd meg a Tabán és a Naphegy történetét, közben pedig nézegess fotókat a múltból és a jelenből!

Budapest első és legrégebbi kerülete sokak szerint egyben a legélhetőbb is. A belváros csak egy karnyújtásnyira van, mégis tele van a környék romantikával: történelemmel átitatott utcái legendákról mesélnek, mesés parkok, gyönyörű kilátás és a legjobb éttermek csábítják ide nemcsak a budapestiek, de a turisták ezreit is. Talán ezért is olyan nehéz ezen a környéken lakást vásárolni, hiszen ki akarna innen elköltözni? Sétáltunk egyet a Naphegyen és környékén, hogy visszatekintsünk, miként változott a környék az évszázadok során.
Budapest I. kerülete nem véletlenül kapta ezt a sorszámot, hiszen a budai Várhegyen született meg a város, ez volt évszázadokon át az ország központja. Bármerre is járunk, a történelem különböző korszakait magukon viselik az utcák és az épületek. A városkép változását sokszor nem a szándék vezérelte, sokkal inkább a harcok, a katasztrófák. Vannak épületek, amiket sikerült restaurálni, mások áldozatul estek, a változás azonban elkerülhetetlen és - még ha elsőre nem is mindig tűnik úgy - sok esetben akár jót is hozhat a következő nemzedéknek.
Képeken a környék, régen és most
Ilyen környék a Tabán és a Naphegy is, ahol már az újkőkorban megtelepedett az ember, a rómaiak pedig a Naphegy lejtőin a 3. századtól kezdőden szőlőt termesztettek, a birtokok pedig egészen a 20. század elejéig fennmaradtak. A Naphegy lankái évszázadokig beépítetlenek maradtak, ez köszönhető annak is, hogy 1752-ben várvédelmi körzet címszóval a beépíthetőségét rendeletileg is szabályozták. Többször pusztította tűzvész és a folyóparti területeit árvíz, ezek az események pedig mind formálták az épített és természetes környezetet egyaránt.
Egy 1885-ös térképen már szerepel a ma ismert Naphegy öt utcája - Mészáros, Gellérthegy, Naphegy, Lisznyai és Czakó utca -, de a mai épületeinek többsége 1910-1939 között épült. A hegyről elnevezett, lejtős Naphegy utca házai sok hasonlóságot mutatnak: mediterrán jellegű, színes, díszes homlokzatok, erkélyek és kovácsoltvas kapuk jellemzik őket. Az itt épült, legkarakteresebb házak közül több (15., 17., 19., 21.) Németh László Lipót műépítész nevéhez fűződik. A házak 1914-ben épültek, az akkor kitört I. világháború miatt a befejezésük különösen nagy nehézségekbe ütközött.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
OLVASD EL EZT IS!

- magyarország
- térkép