Az elmúlt év legkomolyabb parlamenti döntései
Az alábbi döntések szinte kivétel nélkül mindenkit érintenek. Így változott itthon az élet.
Nem volt egyszerű dolga 2012-ben a parlamenti tudósítóknak, hiszen szinte futószalagon tárgyalták az új törvényeket és rendeleteket a Tisztelt Házban.
A számos kezdeményezés közül három olyat emeltünk ki, amelyek talán a legnagyobb horderővel bírnak, hiszen jóformán minden magyar embert érintenek. Íme, ezen dolgoztak honatyáink az elmúlt évben.
Új választási törvény
A Fidesz-KDNP benyújtotta az új választási eljárásra vonatkozó törvényjavaslatot, rögzítve az előzetes feliratkozás intézményét. A kormánypártok a regisztráció alkotmányos alapját is megteremtenék - számolt be róla szeptemberben az MTI.
Az indítvány tartalmazza egyebek mellett az előzetes választási regisztráció intézményét és a megújuló ajánlási rendszer szabályait, amelyek értelmében az országgyűlési választáson kétszáz ajánlás lenne szükséges az egyéni jelöltállításhoz, az európai parlamenti voksoláson pedig ötezer ajánlást kellene összegyűjteni.
A választópolgárok előzetes feliratkozására - amely ahhoz szükséges, hogy részt vehessenek a voksoláson - a szavazás előtti 15. napig lesz lehetőség. A törvényjavaslat, pontosabban a regisztráció elleni tiltakozása kifejezéséül Gyurcsány Ferenc éhségsztrájkba kezdett.
Életbe lépett az új Munka Törvénykönyve
Az MTI információi szerint az új Munka Törvénykönyve miatt 60%-kal is csökkenhet a létrejövő munkahelyek száma, és 80 ezer állás megszűnését okozhatta az új szabályozás, elsősorban a kölcsönzött munkavállalók körében.
A július 1-jével életbe lépett törvénykönyv értelmében a szabadságolások is változtak: ugyan a szakértők szerint összességében rugalmasabbá vált a szabadságok kiadásának kezelése, ám van a törvénynek olyan része is, amely a munkavállaló hátrányára változtat a jelenlegi szabályokon.
Az új Munka Törvénykönyve ugyanis megengedi, hogy az életkor alapján járó pótszabadság mértékétől a kollektív szerződés akár a munkavállaló hátrányára is eltérhessen.
Ráadásul az ígértekkel szemben a törvénykönyv lehetőséget biztosít a munkáltatóknak arra, hogy rendes felmondással kirúgják azt a kismamát, aki gyermeke hároméves kora előtt megy vissza dolgozni.
Sárgacsekk-adó
2012-ben döntöttek a pénzügyi tranzakciós illeték bevezetéséről is. A többször módosított törvény értelmében 2013. január 1-jétől illetéket kell fizetni átutalás, beszedés, készpénzkifizetés fizetési számláról, a fizető fél által a kedvezményezett útján kezdeményezett fizetés után, a Posta Elszámoló Központot működtető intézmény útján kezdeményezett készpénzbefizetés után, készpénzátutalás, okmányos meghitelezés és készpénzfizetésre szóló csekk beváltása után is.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Orbán Viktor először azt mondta, a bankok kénytelenek lesznek lenyelni majd a többletkiadásokat, azt nem háríthatják át az ügyfelekre, de a Bankszövetség gyorsan reagált, és azt mondta, a bankszektor nem bír már el több terhet. Később Matolcsy György elismerte - ha nem is ilyen direkten -, hogy az adót áthárítják a bankok.
- munka törvénykönyve
- orbán viktor
- gyurcsány ferenc
- matolcsy györgy
- belföld
- adó
- parlament
- tranzakciós illeték
- új választási törvény
- Terasz
OLVASD EL EZT IS!
- pályázat
- munka
Nőként nem vesznek fel sehová? Íme, a kiút
- belföld
- lakhatási támogatás
Döntött a kormány a lakhatási támogatásról: neked is jár?
- tárgyalás
- bíróság