Ideiglenes vezetőt neveztek ki a közmédia élére – Új fejezet kezdődik az MTVA-nál
Átmeneti időszak veszi kezdetét a közmédia vezetésében.
Kinevezte az Országgyűlés Művelődési Bizottsága a közmédia ideiglenes szakmai vezetőjét. Dr. Horváth András, jogász felel a közmédia átalakításáért, amelynek célja, hogy az 16 év után újra visszakerüljön eredeti szerepkörébe, a nyilvánosság szolgálatába. Dr. Horváth András megbízatása átmeneti - közölte lapunknak a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Ideiglenes vezető az MTVA élén
A közmédia állandó vezetését nyílt pályázat útján választja ki az új Független Közmédia Testület, amit egy társadalmi és szakmai párbeszéd előz meg.
A közmédia átalakítását nem a kormány és nem a minisztérium, hanem az átmeneti szakmai csapat végzi. A közmédia feladata a köz szolgálata, nem pedig politikai hatalmaké.
A következő időszak a közmédia nyílt, független és transzparens jövőjének megalapozásáról szól. Az ideiglenes vezetés munkáját az alábbi feladatok határozzák meg:
- A közmédia korábbi működésének átvilágítása, a visszaélések feltárása. Emellett feladata a Duna Media Zrt. és az MTVA összeolvasztása.
- Szigorú pártatlanság, a sajtóetikai szabályok betartása, objektív és hiteles tájékoztatás újraépítése.
- A közmédia transzparens és költséghatékony működtetése az átmeneti időszakban.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
Az elmúlt 16 évben az emberek egy jelentős része nem tapasztalhatta meg, mi a közszolgálati média és annak szerepe. Van, aki meg sem ismerhette azt, mert ebben szocializálódott és van, aki egyetlen hírforrásaként ismerte. A következő hónapok célja, hogy a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium miniszteri biztosának, Grósz Juditnak a koordinációjával megvalósuljon a társadalmi és szakmai párbeszéd. Ezzel párhuzamosan történik a közmédia átvilágítása, demokratizálása, hogy újra politikai érdektől független társadalmi tájékoztatást adhasson.
A közmédia közérdek, minden magyar embert megillet egy független szakmai elvek mentén működő, objektív, hitelesen tájékoztató közmédia, amelynek egyetlen feladata, hogy senki mást, csak a nyilvánosságot szolgálja.
Az RTL és a Magyar Közút után a minisztériumban kapott fontos feladatot: bemutatjuk Pécsi Norbert Sándort
Ismerős név és arc tűnik fel a Közlekedési és Beruházási Minisztérium sajtófőnökeként.
ElolvasomFotók: Getty Images
OLVASD EL EZT IS!
- klímaváltozás
- kánikula
















