Ritka felvételek: a mókusok ezer arcát mutatta meg a férfi - Éveken át fotózta őket
Szinte a mókusokkal élt együtt a férfi, és egészen különleges oldalukat sikerült bemutatnia fotóin keresztül.
Johnny Kääpä, Gothenburgból származó svéd fotográfus évek óta készít képeket mókusokról. Az aranyos, erdőlakó állatokról mindig igyekszik olyan felvételeket kattintani, amik valamilyen érzelmet is közvetítenek azonkívül, hogy mennyire édesek.
Eleinte videózással, vágással foglalkozott, ami egy idő után ahhoz vezetett, hogy vett egy fényképezőgépet, és áttért mozgóképekről állóképekre. Ez a hirtelen váltás olyannyira sikeres volt, hogy pár év alatt már saját vállalkozást tudott indítani, képei többek között fotoscenen oldalán tekinthetőek meg.
Az elbűvölő mókusok
A mókusokra, saját bevallása szerint, eleinte nem is tekintett igazán érzelmekkel teli lényekként. Azt hitte, hogy persze időnként éhesek lesznek, alszanak, megijednek, de összességében csak élik a kis mindennapjaikat. Amikor a sok év megfigyelés után észrevette az érzelmek színes palettáját megjelenni a kis emlősökön, rájött, hogy ezeket a laikusok szeme által rejtve maradt mozzanatokat kell megörökítenie. Általában semmilyen ember alkotta eszköz nem szerepel a képeken, egyszer tett kivételt, amikor egy szív alakú szeletet vágott ki egy almából, majd lefotózta, ahogy egy kíváncsi mókus elmajszolja. Elmondása szerinte legtöbbször pusztán a szerencsének köszönheti, hogy ilyen látványos képeket sikerült kattintania.
(Cikken belüli forrása: squirrels_by_fotoscenen / Instagram, fotoscenen, Squirrels by Fotoscenen / Facebook, a képek használatát Johnny Kääpä, fotós engedélyezte, borítókép forrása: Getty Images Hungary)
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció