Drágulás jön mindegyik magyar mobilszolgáltatónál: ekkor lépnek életbe
Egységesen emeli árait mindhárom magyar mobilszolgáltató.
Véget ért a hivatalosan önként vállalt moratórium időszaka, így egységesen 4,4 százalékkal emel előfizetési díjain mindhárom magyar telekommunikációs vállalat -írja az Index. Az emelés a tavalyi infláció mértékének felel meg.
Áremelés a magyar mobilszolgáltatóknál
Az inflációkövető díjkorrekciót a cégek más-más időpontban vezetik be:
- Magyar Telekom: Július 1-i hatállyal 4,4 százalékos díjkorrekciót alkalmaz. A drágulás az idén március 12-től kötött ügyfélszerződéseket nem érinti.
- Yettel: A díjkorrekcióra július 31-ig kerül sor, és érinti a korábban megkötött szerződések havi díjait is. A díjváltozás a hangalapú, hordozható internet, valamint otthoni internet tarifacsomagokra vonatkozik, a perc- és SMS díjakat, valamint a kiegészítő szolgáltatások díjait nem érinti.
- One: Szeptember 1-től visszavezetik az inflációkövető díjkorrekciót a kedvezmények nélküli havi előfizetési díjra, a havidíj-kedvezményeket azonban ez nem érinti, ahogy a vezetékes televízió-, telefon- és internetszolgáltatásokat sem. Ehelyett egységesíteni fogják a díjcsomagokat, amelyről az ügyfelek időben tájékoztatást kapnak majd.
A védett üzemanyagár eltörlését kérik a szakemberek: ezért tartják károsnak
Nyílt levelet írtak Kapitány Istvánnak a közgazdászok.
ElolvasomKép: Getty Images
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- adatok
- változás
Jelentős változás a Telekomnál: ezeket az ügyfeleket érinti
- internet
- változás













