Mire költi az abortuszokra szánt pénzt a kormány?
A kormány brutálisan csökkentette az abortuszokra szánt pénzt. Hogyan pótolják majd a kieső összeget?
Egy nő életében az abortusz az egyik legfájdalmasabb dolog. Egy ilyen műtét testileg és lelkileg egyaránt megterhelő, ráadásul sokunknak még fizetni is kell érte - nem is keveset.
Az abortusz most 80 forint híján 29 ezer forintba kerül. A kormány bizonyos esetekben részben vagy egészben átvállalja a beavatkozás költségét, a műtét 30%-át kell megfizetni például akkor, ha a kérelmező vagy párja szociális ellátásra jogosult, 50%-át, ha a kérelmező vagy párja gyest kap, és ingyenes a műtét akkor, ha a kérelmező kiskorú, szociális intézményben lakik vagy átmeneti gondozásban részesül.
Hazánkban évek óta 40 ezer körül van a művi terhességmegszakítások száma, 2009-ben összesen 42 256 abortuszt végeztek el, 2010-ben pedig ez a szám 39 338-ra csökkent. Az abortuszok döntő többségéért nem, illetve csak részben kellett fizetnie az érintetteknek, 2009-ben 40 367 volt a támogatott műtétek száma, 2010-ben pedig 37 661.
Negyedannyi pénz jut rá
A kormány 2010-ben 1,6 milliárd forintot különített el az abortuszok finanszírozására, ezt az összeget most negyedére, 400 millió forintra csökkentették.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szakállamtitkársága kérdésünkre azt mondta, a tervezetben szereplő - és utólag még további 100 millió forinttal csökkentett - 500 millió forintos összeg az utolsó lezárt finanszírozási évben, vagyis a 2009-ben elvégzett beavatkozások alapján került meghatározásra.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatai szerint ugyanakkor 2009-ben az egészségbiztosító nem 400 millió forintot költött abortuszokra, hanem összesen 1,182 milliárd forintot. Az egyéni térítési díj összege az OEP Sajtóosztályának tájékoztatása szerint 657,9 millió forint volt.
Emelkedik az ára?
Kérdés, hogy mi lesz akkor, ha elfogy az idei évre előirányzott 400 millió forint, ami az utóbbi évek tendenciáját tekintve még az év vége előtt bekövetkezhet. Az OEP Sajtóosztálya állítja, „teljességgel képtelenség”, hogy pénzhiány miatt abortuszok maradnának el. Mint mondják, ahogy a korábbi években, úgy 2011-ben is pontosan annyi abortuszt finanszíroz az egészségbiztosító, amennyire szükség van akár egészségügyi, akár nem egészségügyi okból.
- Fontos megjegyezni, hogy az abortusz finanszírozása semmiben sem különbözik például a vakbélműtét finanszírozásától, egyik esetben sem vizsgálja senki, hogy előzetesen a költségvetési fedezet rendelkezésre áll-e - szögezték le.
Hozzátették:a 400 millió forint a szociális alapon kisebb összeget fizetőknek nyújt segítséget. Ez egyfajta költségvetési fedezet arra, hogy a szociális okból kecesebbet vagy nulla forintot fizetők abortusz költségeit az Egészségbiztosítási Alap számára az állam megtérítse.
Ugyanakkor aggodalomra adhat okot, hogy a szakállamtitkárságtól nem kaptunk választ arra: a csökkentett összeg következményeként várható-e az abortuszok árának növelése, esetleg a támogatások összegének csökkentése, vagy a támogatotti kör szűkítése.
Terhesgondozásra költik
Kérdés az is, hogy a kormány mire költi az elvett 1,2 milliárd forintot? Az MSZP azt mondja, ezt a pénzt a megelőzésre, a felvilágosításra kellene fordítani, ám a kormány máshová helyezte át ezt az összeget.
A Nemzetgazdasági Minisztériumtól megtudtuk, a 2010-es költségvetés számaihoz képest 1,1 milliárd forinttal több jut idén terhességgondozásra, ennyivel emelte a kormány az Egészségbiztosítási Alap forrásait ezen a soron.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- A kormány kiemelt szándéka a családok és a családalapítás támogatása. Ennek megfelelően a 2011. évi költségvetési törvényjavaslat összeállításakor a 2010. évi költségvetéshez képest az alábbi átcsoportosítást tette meg: 1,1 milliárd forinttal több jut idén terhesgondozásra, ennyivel emelte a kormány az Egészségbiztosítási Alap forrásait ezen a soron, a terhességmegszakításokra viszont pontosan ugyanennyivel jut idén kevesebb - tájékoztatta lapunkat a sajtóosztály.
További 100 millió forint pedig Latorczai János KDNP-s képviselő javaslatára a fogyatékos személyek esélyegyenlőségét segítő programok támogatására került át.
OLVASD EL EZT IS!
- abortusz
- párkapcsolati probléma
Az abortuszra rámehet a párkapcsolat is
- műtét
- abortusz
4 félve feltett kérdés az abortuszról, amit muszáj tudnod
- nők
- belföld
Így élnek a hajléktalan nők
- politika
- politikus