Háztartási gép felel a legtöbb levegőben szálló mikroműanyagszálért: aggasztó, milyen sokat bocsájt ki
Ezek a szennyezőanyagok károsak az emberi egészségre és a környezetre is.
A szárítógépek a légkörben lévő műanyagmikroszál-szennyeződés fő forrásai közé tartoznak hongkongi kutatók szerint: egyetlen gép 120 millió műanyag mikroszálat bocsáthat a levegőbe évente.
Kenneth Leung, a tengeri szennyezéssel foglalkozó State Key Laboratórium (State Key Laboratory of Marine Pollution - SKLMP) és a Hongkongi Egyetem kémia tanszékének igazgatója szerint eredményeik döntő jelentőségűek a mikroszál-kibocsátás kezelése szempontjából. Ezekről a szennyezőanyagokról ismert, hogy károsak az emberi egészségre és a környezetre is.
A méhlepényben is megjelennek
- Ha már ismerjük a forrást, egyszerű módszerekkel felléphetünk a szennyezés ellen - mondta Leung, az Environmental Science & Technology Letters című tudományos lapban megjelent tanulmány vezető szerzője. A mikroszálak a mikroműanyagok 5 milliméternél rövidebb darabjai közé tartoznak. A mosás és szárítás során keletkező súrlódás hatására bocsátják ki magukból az anyagok ezeket a szálakat. Kis méretük miatt átjutnak a szárítógép szűrőjén, és kikerülnek a környezetbe, ahol megjelennek a vízben, a táplálékban, de már a méhlepényben is.
A világ civilizációtól távol eső régióiban, az Antarktiszon és magasan a Föld troposzférájában is megtalálhatók ezek a műanyagrészecskék. Vizsgálataikban a kutatók poliészter és pamut ruhadarabokat szárítottak gépben 15-15 perces ciklusokban, és megmérték, mennyi mikroszál jutott át a szűrőn. Becsléseik szerint szárítógépenként évente 90-120 millió mikroszál termelődik, és kerül ki a levegőbe. A természetes anyagok, így a pamut is bocsát ki mikroszálakat, ezeket azonban az állatok meg tudják emészteni, és viszonylag hamar lebomlanak a környezetben - fejtette ki Leung.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A tudósok 3D-s nyomtatóval olyan egyszerű szűrőket terveztek, melyek megakadályozzák, hogy a szárítógépek szellőzőrendszerén keresztül a mikroműanyag szétszóródjon. Az azonban még nem tisztázott, mi történik a mikroműanyaggal a szűrők tisztításakor. "Ha az emberek a kukába dobják őket, a mikroszálak egy része visszakerül a levegőbe. A részecskéket egy zsákba kellene gyűjteni" - véli Leung. Bár lehetséges ezeknek a szűrőknek a beszerelése, a szakértő szerint a mikroszálak egészen addig mindenütt jelen lesznek, amíg a ruhaipar el nem kezd használni sokkal környezetbarátabb anyagokat.
Az emberek és az állatok mindennap mikroszálakat lélegeznek be, és nyelnek le. Egyre több kutatás foglalkozik azzal, milyen következményei vannak ezeknek a műanyagoknak a vadvilágra és az emberekre. Ismert, hogy az apró szálak bélgyulladást és egyéb bélrendszeri problémákat idézhetnek elő. Az elmúlt évben tudósok laboratóriumi körülmények között vizsgálták, milyen károkat okoz a mikroműanyag az emberi sejtekben.
Ez a hely a világ legnagyobb műanyagszennyezője
Felmérés készült a világ legnagyobb műanyagszennyező országairól.
Ez a hely a világ legnagyobb műanyagszennyezője: átfogó felmérés készült
A világ legnagyobb műanyagszennyezője az Amerikai Egyesült Államok.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
- élővilág
- környezetszennyezés