Miért különleges vízkereszt napja? Nem a karácsonyfabontás a legfontosabb
Eljött a karácsonyfa-leszedés ideje, ám vízkereszt napjához sok más fontos esemény is köthető.

Január hatodika vízkereszt napja, amikor a legtöbben búcsút vesznek a karácsonyfától, hiszen ezzel a nappal lezárul a karácsonyi ünnepkör, egyúttal kezdetét veszi a farsangi mulatság.
Korábban már írtunk arról, mi történik, ha mégsem szeded le január hatodikán a karácsonyfát, ezúttal pedig képzeletbeli időutazásra invitálunk, melynek keretében szépen sorra vesszük, milyen bibliai események kötődnek a jeles naphoz.
Miért különleges vízkereszt napja?
Epiphania Domini, vagyis az Úr megjelenésének főünnepe. A Magyar Katolikus Lexikon szerint az epifánia az ókori vallásosságban egy istenség váratlan, látható vagy hallható felbukkanását jelenti. Egészen a 4. század végéig a vízkereszt egybefonódott a karácsonnyal a kereszténységben, különválásuk óta pedig több evangéliumi történet is elterjedt.

Az első szerint ekkor történt a háromkirályok eljövetele, akiket a betlehemi csillag vezérelt keletről Júdeába, hogy ott hódoljanak a kisdednek. Gáspár, Menyhért és Boldizsár aranyat, tömjént és mirhát vitt a kis Jézusnak: a hagyomány szerint innen ered a tömjénezés szertartása.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Míg a második história Jézus megkeresztelkedéséről szól: a zsidók királya harmincévesen ellátogatott a Jordán folyóhoz, ahol Szent János megkeresztelte, a ceremónia után pedig a megváltó megkezdte tanításait. Míg a harmadik történet Jézus csodatevését meséli a kánai menyegzőn, ahol borrá változtatta a vizet.
Nemcsak vizet szentelnek ilyenkor
A római katolikus egyház a II. Vatikáni Zsinat - 1962-1965 - rendelete alapján vízszenteléssel ünnepli a napkeleti bölcsek látogatását január hatodikán. A hagyomány szerint a szentelt víz mágikus, gyógyító, rontást megelőző varázserővel bír, ugyanakkor ezen a napon sok helyen tömjént, sót vagy éppen krétát szenteltek: a házakat felszentelték sóval és vízzel, majd a plébános krétával felírta a háromkirályok nevének kezdőbetűit a szemöldökfára.
Nézd meg ezt is - Így karácsonyozik, akinek macskája van
Bundás barátaink az év legszebb napján is gondoskodnak arról, hogy ne unatkozzunk, bár az ilyenfajta izgalmakból a gazdik inkább, köszönik szépen, nem kérnének. A szívrohamot és a váratlan meglepetéseket kiküszöbölvén nem maradt más választás, mint előhívni kreatív énjüket, hogy a szenteste ne csak nyomokban tartalmazzon karácsonyt. Nézd meg, hogy jártak túl a gazdák kedvenceik eszén.
Így karácsonyozik, akinek macskája van: ezt nem lehet kibírni nevetés nélkül
Nézegess képeket!
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary.