Veszélyes kártevők elszaporodására figyelmeztet a Nébih: nagyon sok magyart érinthet
Több vármegyében is nagy gondot okoznak.
Több vármegyében erősen elszaporodtak tél végére a mezei pockok, ezért már most érdemes védekezni ellenük - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán.
Mezei pocok elszaporodása
A hivatal honlapján közzétett tájékoztatóban hangsúlyozták, hogy fontos késlekedés nélkül felmérni a kártevő népességét a táblákon és azok környezetében.
Különösen az őszi kalászosokban, repcében, lucernában és ültetvényekben nőtt meg tél végére a mezei pocok népessége, de a nem művelt területeken, például árokparton, táblaszélen is észlelhető tömeges előfordulásuk. Többek között Bács-Kiskun, Baranya, Békés, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok és Tolna vármegyékben okoznak nagy területen erős fertőzést a rágcsálók - emelték ki.
A túlszaporodás szakaszában a természetes populációszabályozás már nem elégséges a kártevő ellen, a késve megtett védekezés pedig hatástalan a gyarapodó egyedszám ellen, így a kártétel sem lesz kellően mérsékelhető - írják.
A tájékoztatóban ismertetik a Magyarországon mezei pocok elleni védekezésre engedélyezett készítményeket, amelyek a lakott járatok nyílásába helyezve alkalmazhatók, és a rágcsáló okozta kártételt kellő mértékben csökkentik.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Tanácsolja a Nébih, hogy ahol rágcsálóirtó csalétekkel védekeznek a mezei pocok ellen, ott a ragadozó madarak számára kihelyezett T alakú ülőfákat a kezelés előtt távolítsák el.
A felületkezeléssel érintett területek esetében az illetékes vadásztársaságot is értesítenie kell a gazdálkodónak, még a kezelés előtt - tájékoztatott a hatóság.
A madártani intézet nemrég egy másik, kártevőkkel kapcsolatos, égető problémára hívta fel a figyelmet, melyről ide kattintva olvashatsz részletesebben.
Ha szoktál rendelni a netről, erről tudnod kell - Nagy változás jön a Magyar Postán
A posta főigazgatója szerint növekedés esetén is helyt tudnak állni.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!
- budapest
- közlekedés