Megúszhatja Strauss-Kahn a nemi erőszakot?

A vád szerint orális és anális szexre kényszerített egy muzulmán szobalányt. 25 év járhat érte.

Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap - IMF - lemondott vezérigazgatója ellen vádat emeltek, az egykori vezérigazgatót két rendbeli szexuális bűncselekménnyel, egy rendbeli nemierőszak-kísérlettel, két rendbeli szexuális visszaéléssel, egy rendbeli erőszakos törvénytelen fogva tartással és egy rendbeli szexuális zaklatással vádolják. Ha bűnössége bebizonyosodik, akkor elméletben akár 25 évet is kaphat. Már ha egyáltalán elítélik.

Hogy erre mennyi az esély, azt egyelőre nem lehet tudni, számtalan tényezőtől függ. Ilyen eset mostanában nemigen történt, talán az egyetlen kivétel Móse Kacav volt izraeli államfő ügye, akit nemi erőszak és más szexuális bűntények miatt hét év letöltendő büntetésre ítéltek.

Polanski megúszta

Roman Polanskival más volt a helyzet, a rendezőt Svájcban letartóztatták, ám végül nem adták ki az Egyesült Államoknak, ahol elítélhették volna, amiért 30 évvel ezelőtt szexuálisan zaklatott egy kislányt.

Dominique Strauss-Kahn egyébként semmit nem bíz a véletlenre, az IMF egykori vezére Michael Jackson ügyvédjét fogadta fel, aki a sztárt a gyermekmolesztálási ügyben védte – sikeresen.

Az IMF lemondott vezetőjét a New York-i rendőrség május közepén azzal a váddal szállította le az Air France gépének első osztályáról és vette őrizetbe, hogy egy manhattani szállodában, a Times Square-en lévő Sofitel egy háromezer dolláros lakosztályában meg akart erőszakolni egy 32 éves szobalányt.

Először ott se volt, aztán mégis ott volt, de a szobalány teperte le

Az ex-IMF-vezér ügyvédei először azt mondták, ügyfelük ott sem volt a szállodában, majd elismerték, hogy Strauss-Kahn nemcsak ott volt, de még rá is vetette magát a szobalányra, továbbá szexuális kapcsolatot is létesített vele, ám az IMF vezérigazgatójának védőügyvédje szerint a nő akarta ezt.

Anyámtól a modellekig - Mit tudtam meg a nőkről életem első 50 évében?

Kajdi Csaba influenszer, saját élményeiből és tapasztalataiból kiindulva osztja meg gondolatait a női szerepek alakulásáról, az anyai minták hatásáról és arról, hogy hogyan határoznak meg minket. A Femina Klub januári előadásán körbejárjuk, hogyan befolyásolják a női szépségideálok és elvárások a nők önképét és döntéseit. Milyen női minták segítik vagy éppen gátolják az önmegvalósítást?

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. február 19. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt követően azt írták, megtalálták Strauss-Kahn spermáját a szobalány ruháján, de ezt az információt a rendőrség cáfolta. Az IMF-vezér ügyvédei pedig azt cáfolták, hogy pénzt ajánlottak a szobalány Guineában élő szegény rokonainak cserébe azért, hogy a nő elálljon az eljárástól.

Politikusok válásai

Nézegess képeket!

Elolvasom

A nők védelmezője lesz az ügyész

Az IMF egykori vezetőjének tárgyalásán Cyrus Vance New York-i ügyész feladata lesz, hogy bebizonyítsa Dominique Strauss-Kahn bűnösségét. 1995-ben ő védte a Boeing 29 ezer alkalmazottját a nők elleni diszkrimináció ügyében indított kollektív perben. Győzelmével kivívta magának a nők ügyének védelmezője hírnevet.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük