Meddig marad a lázadó Ángyán a Fideszben? Szavazz!

Ángyán József sok kellemetlen pillanatot szerez frakciójának, ki tudja, meddig maradhat. Most tippelhetsz.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium egykori államtitkára, ma már csak fideszes országgyűlési képviselő, folyamatosan borítja a bilit a magyar földügyekkel kapcsolatban.

Ő volt az, aki először beszélt zöldbárókról és oligarchákról a földbérlések kapcsán, majd pedig egy jelentésben állapította meg azt, hogy nem egyszer strómanok nyertek a földbérleti pályázatokon Borsodban a helyi gazdálkodók helyett.

Borul a bili

A volt államtitkár elemzése szerint a nagy területek nyertesei között újonnan alakult cégek, frissen odaköltözött "helyiek", mezőgazdasági végzettséggel, szakmai gyakorlattal nem rendelkezők, távoli szakmákat művelő magánemberek vannak, akiknek közismertek a politikai kapcsolataik.

Tállai megmondta

Hivatalosan eddig még senki nem kérte meg a lázadó képviselőt, hogy legyen kedves távozni a frakcióból, egyelőre csak Tállai András belügyminisztériumi államtitkár szólította fel - nem hivatalosan - távozásra Ángyán Józsefet.

Az államtitkár közölte, nagy hibának tartja, hogy Ángyán József a Fidesz parlamenti frakciójában foglal helyet. Tállai hozzátette: a volt államtitkárt egy naiv, hiszékeny embernek tartja, aki rossz tanácsadókra hallgat, és akit az ellenzék a saját céljaira használ fel.

- Még nagyobb hibának érzem, hogy egy ilyen ember a parlament Fidesz-frakciójában foglal helyet - idézte az államtitkárt az Észak-Magyarország című napilap csütörtöki száma.

A romákat támadó, országos botrányt okozó Molnár Oszkárt sem tették ki a frakcióból, párttagsága azért szűnt meg, mert az edelényi polgármester-választáson független jelöltként indult. Ezzel pedig automatikusan megszűnt a tagság.

Hogy Ángyán vagy a Fidesz meddig bírja még ezt, az egy rendkívül izgalmas kérdés. Annyira, hogy úgy döntöttünk, lehetőséget adunk az olvasóknak arra, hogy ezt megtippelhessék.

Egy hét lesz? Vagy egy hónap? Vagy épp Ángyánnak nem is kell távoznia? A nyertesek között kisorsoljuk Matolcsy legjobb beszólásait. Egy tündérmese lesz.

Kis segítség a döntéshez

A válaszokhoz nyújtunk egy kis segítséget. Az a választ, hogy "Tállai beszólása után? Egy hetet se adok neki", azok ikszeljék be, akik nem hiszik, hogy az olyanok, mint Ángyán, nem férnek be a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe. Akik szerint lecsap a kormány, amiért Ángyán rosszalkodott egy kicsit. Akik nem hisznek abban, hogy Ángyánnak sikerülhet: belülről változtathatja meg a rendszert. A "Ha eddig nem esett baja, ezután sem fog" cválaszt azoknak ajánljuk, akik szerint a Fidesz igenis hallgat saját embereire. Meghallgatja az illetőt, és megsimogatja fejét, ha az a hibákra felhívja a figyelmet.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Az "A következő botrányig" válasz azoknak ajánlott, akik szerint a Fidesznek egyszer csak elege lesz abból, hogy egy miniatűr szabadságharcos bomlasztja a Nagy Rendszert.

Vezető politikusaink - Tarlóstól Vonáig

Nézegess képeket!

Elolvasom

A "Gyurcsány mondjon le!" választ kérjük, akkor ikszeljétek, ha szerintetek is az elmúlt nyolc év tehet mindenről, és Gyurcsány Ferenc.

Ezt is szeretjük