Nem tudják Matolcsyék, mire költöttek 250 milliárd forintot
Erről árulkodik lapunknak írt válaszuk. A teljes felsőoktatásnál több pénzről van szó.
Összesen mintegy 250 milliárd forintot kaptak eddig a Matolcsy György-féle jegybank által indított alapítványok azért, hogy az unortodox gazdaságtant okítsák az arra fogékony ifjúságnak.
Bár az alapítványok gombamód szaporodnak, és a Magyar Nemzeti Bank honlapján érhetőek el, a jegybanktól semmit sem lehet megtudni a tevékenységéről.
Az MNB nem tud semmit saját alapítványairól
Hiába kerestük már hetekkel ezelőtt a Magyar Nemzeti Bankot kérdéseinkkel, nem tudtak felvilágosítást adni arról, pontosan milyen szakokon és mit oktatnak majd összesen 250 milliárd forintból.
"Az MNB alapítói jogosítványai nem terjednek ki a Pallas Athéné alapítványok konkrét tevékenységének ellenőrzésére, így alapítványainak konkrét szakmai tevékenységéről a jegybank - egyrészt jogi felhatalmazás, másrészt pedig információ hiányában - nem tud nyilatkozni" - kaptuk a választ a jegybanktól.
Ez azért is érdekes, mert az összesen öt Pallasz Athéné alapítvány a nemzeti bank honlapjáról érhető el. Az itt található információkból az derül ki, hogy banki, pénzügyi és közgazdasági ismereteket oktatnak majd, és a pályázatok is elérhetőek, ez alapján furcsa, hogy mégsem beszélhetnek róla bárki a jegybanknál.
A jegybanknál egyébként azt javasolták, kérdéseinkkel keressük meg közvetlenül az alapítványt, azonban a honlapon külön telefonszám nincs megadva - kivéve egy, a pályázatokra fenntartott e-mail cím -, csak a jegybanki e-mail címek, amiken eredetileg próbálkoztunk - mint fentebb kiderült, sikertelenül. Kérdéseinket elküldtük a pályázati címre is, hátha, de választ onnan nem kaptunk.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Több pénzt kapnak, mint az egész magyar felsőoktatás
Pallasz Athéné nevét viselik azok az alapítványok, amelyeket a jegybank azért hozott létre, hogy a közgazdaságtanra okítsa a fiatalokat. Az alapítványokba a jegybank csak úgy önti a pénzt: eddig nagyjából összesen 250 milliárd forintot szántak rájuk.
Csak összehasonlításképpen: az egész hazai felsőoktatás 143 milliárd forintos állami támogatást kap idén, ami mellett 283 milliárd forintos saját bevételekből gazdálkodhatnak az egyetemek és főiskolák. Hogy honnan van erre pénze a nemzeti banknak? A HVG szerint a tavalyi nyereségéből költekezhet, ami a devizahitelek forintosításából és a forint gyengüléséből keletkezett.
Fotó: MTI/Kovács Tamás
OLVASD EL EZT IS!
- népszavazás
- belföld
Kiderülhet, milyen vagyont rejtegetnek a politikusok
- kormány
- iskola