Mary Celeste, a rejtélyes szellemhajó története: a legvadabb elméletek máig nem tisztázottak
Csaknem 150 éves a rejtély, de a mai napig megy a találgatás: miért tűnt el a legénység?
A 19. század második felében olyan eseményre került sor az Atlanti-óceánon, amit a mai napig nem tisztáztak, noha történészek, tengerészek és nyomozók is próbálták megfejteni a történteket.
A Mary Celeste nevű vitorláshajót azóta is kísértethajóként vagy szellemhajóként emlegetik, és számos könyv, illetve film feldolgozta már az esetet. De mi is történt pontosan?
Már az indulás sem volt zökkenőmentes
A Mary Celeste-et 1860-ban építették - ekkor még Amazon néven -, majd miután kisebb hajótörést szenvedett, és újjáépítették, 1872. november 5-én indult végzetes útjára New Yorkból. A cél az olaszországi Genova volt, ahova mintegy 1700 hordó szeszt szállított. A legénység élén egy tapasztalt kapitány, Benjamin Briggs állt, akit felesége és kislánya is elkísért. Velük tartott még egy szakács, négy matróz, valamint két tengerész is - de egyiküket sem látták többé.
Rögtön az út elején gondok akadtak: szinte közvetlenül a kikötő elhagyása után olyan szélcsend telepedett a vízre, hogy a hajó kénytelen volt lehorgonyozni. Csak november 7-én támadt fel ismét a szél, ekkor folytatta útját a Mary Celeste.
Egy elhagyatott hajó sodródik a nyílt vízen
A Dei Gratia nevű hajó hasonló úton haladt, mint a Mary Celeste, de pár nap lemaradással. A Dei Gratia legénysége december 4-én figyelt fel a távolban sodródó Mary Celeste-re, melyhez képest a legközelebbi szárazföld Portugália volt körülbelül 600 km-re keletre, Madeira szigete délre, az Azori-szigetek pedig nyugatra.
Miután a Mary Celeste felől nem érkezett válasz a Dei Gratia jelzéseire, a legénység néhány tagja mentőcsónakba ült, és megközelítette az elhagyatottnak tűnő hajót. A fedélzeten senki sem volt, holttestet sem találtak.
Furcsa nyomok a fedélzeten
Erőszakra vagy tűzre utaló jelekkel nem találkoztak: nagyjából minden rendben volt, bár a kabinokban néhány személyes tárgy szétszórva hevert, a bútorok nedvesek voltak, és a kapitány navigációs műszerei hiányoztak. A raktérben körülbelül egy méter magasan állt a víz. A hajónapló utolsó bejegyzése november 25-én kelt, amikor az Azori-szigetek közelében haladtak, így felmerül a kérdés, hogyan lehet, hogy utána még kilenc napig a helyes irányban sodródott a hajó?
Habár a hajó iránytűjét megtalálták, az üvege betört, a mentőcsónak pedig hiányzott. A hordók és az élelmiszer-tartalékok érintetlenek voltak. Ez arra engedett következtetni, hogy a hajó utasai kapkodva távoztak, maguk mögött hagyva ingóságaikat.
Hátborzongató elméletek az eltűnésről
A hajóval kapcsolatos legelterjedtebb verziókat három csoportra lehet osztani. A legjózanabb elméletek szerint biztosítási csalás vagy valamilyen víz alatti földrengés, esetleg vihar okozta a történteket. Arról is született egy elfogadhatónak tűnő elmélet, hogy robbanásveszély miatt hagyták el a hajót - hiszen ne felejtsük, alkoholt szállítottak.
A második elméletcsoport már jóval elrugaszkodottabb: ezek szerint egy konkrét személy vagy lény áll a háttérben, legyen az egy vízi szörny, a földönkívüliek vagy épp kalózok. Végül pedig akadnak olyanok, akik szerint maga a legénység okozta a vesztét valamilyen gyilkosságba torkollt konfliktussal.
Mi történt tehát? Nincs bizonyíték, hogy a világtengerek rettegett, állítólagos óriáspolipja távolította volna el a legénységet. A kalóztámadásnak ellentmond, hogy a hajó rakománya és a személyes ingóságok nem hiányoztak a fedélzetről, illetve akkoriban azon a környéken már nem volt jellemző a kalózkodás. Ami a víz alatti földrengést vagy vihart illeti, semmi ilyesmit nem észleltek a környéken, pedig más hajók is haladtak arrafelé.
A hajón utazók közt kitört lázadást kétessé teszi a tény, hogy a legénység tapasztalt és profi személyekből állt, így nehéz elképzelni, mi robbanthatott ki egy olyan konfliktust, ami azzal végződött, hogy a tengerbe ölték egymást. Ráadásul dulakodásra utaló fegyvereket és vérnyomokat sem találtak. Így lényegében egyik verzió sem nyer megerősítést, de egyértelmű kizárást sem. A hajó miután kikötőbe ért, később tovább folytatta útját a tengereken.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A legenda tovább él, hála Sir Arthur Conan Doyle-nak
Sherlock Holmes szülőatyjának sokat köszönhetünk azért, hogy a Mary Celeste története ilyen hatalmas népszerűségre tett szert. Sir Arthur Conan Doyle 1884-ben kiadott novelláját is a valóság inspirálta, bár az ő fikciós hajója a franciás Marie Celeste néven szerepelt. Innentől nem volt megállás, a történetet felkapták, és a mai napig megmozgatja az emberek fantáziáját. Hiába: már valószínűleg soha nem fog kiderülni, hova tűnt a legénység, és miért hagytak ilyen ellentmondásos nyomokat maguk mögött.
A legszebb hajóutak Magyarországon
Nem csak strandolni lehet hazánk vizeiben, érdemes hajóra is szállni. A magától értetődő Balaton és Tisza-tó mellett további gyönyörű hajózható vizek várnak, nézd meg képeken!
Vadregényes hajóutak Magyarországon: strandolás után ismerd meg a víz másik arcát
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images)
OLVASD EL EZT IS!
- alaszka
- bermuda-háromszög
Emberek ezrei tűntek el Alaszka Bermuda-háromszögében: rejtélyes esetek tömegének színhelye
- űrkutatás
- katonaság