Ilyen embernek tartja Orbánt az Európai Parlament elnöke
Az Európai Parlament elnöke Orbánról és Hornról is beszélt.
A volt miniszterelnök, Horn Gyula temetése alkalmából az Európai Parlament elnöke, Martin Schulz Magyarországra látogatott.
Az ATV riportere, Mészáros Antónia exkluzív interjút készített vele kedden este, amiben Schulz beszélt Horn Gyuláról, Orbán Viktorról és a Tavares-jelentésről is.
Horn Gyuláról
Az elnök elmesélte, hogy annak idején, amikor az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának volt a vezetője, sokat találkozott Horn Gyulával, véleménye szerint nagyszerű magyar és nagyszerű európai volt.
Rendkívül nyitott embernek ismerte meg, aki jól összpontosított, és egyértelmű céljai voltak. Nem mondott nagy beszédeket, de konkrét tetteket hajtott végre.
Horn szerepéről úgy vélekedett, a németeknek fontosak a Horn-kormány által tett intézkedések, ami nélkül a német egység elképzelhetetlen lett volna, Magyarország és Németország viszonyát pedig jónak ítéli meg.
Politikai feszültség idején
A Tavares-jelentéssel kapcsolatban Schulz hangsúlyozta, nem Magyarországról szól, hanem minden tagállamról. Az Európai Parlament azt vizsgálja, hogy a tagállamok megsértették-e az európai alapszerződést.
Az EU Parlament elnöke nyomatékosította, az, hogy valaki a parlamentben Orbán Viktor egy intézkedését kritizálja, nem vonatkoztatható egész Magyarországra. A Tavares-jelentés is csak érinti az országot, de ez egy demokráciában normális - tette hozzá.
Mint ismeretes, a magyar parlament a jelentésre válaszul elfogadott egy határozatot, ami gyakorlatilag elítéli az Európai Parlamentet. Arra a kérdésre, hogy előfordult-e korábban más tagországtól ilyen jellegű lépés, Schulz úgy válaszolt, szerinte meglehetősen eltúlzott és kemény hangú a magyar határozat.
Mindemellett elismerte, akadnak olyan időszakok a parlamentben, amikor a megosztottság a jellemző, ám azt is időről időre megvizsgálják, hogyan lehetne jobb fajta, jobb stílusú párbeszédet folytatni.
Meglátása szerint a Európai Parlament vitái nem hasonlíthatóak össze más nemzetek parlamenti vitáival. Olyan világban élünk, ahol sokféle tradíció és kultúra keveredik, emiatt nyilvánvaló, hogy a különböző kultúrák teljesen más stílusban szólalnak meg. Schulz szerint éppen az a jó az unióban, hogy ezek találkoznak - ám úgyis az számít, amit a végén megszavaznak.
Magyarország elleni támadás?
A magyar reakció szerint a Tavares-jelentés egy összehangolt támadás volt Magyarország ellen, méghozzá nem az unió, hanem az Európai Parlament baloldali politikusai által. Az elnök ezt megcáfolta: nincs szó Magyarország elleni szocialista támadásról, különösen, hogy Tavares az Európai Parlament zöldpárti tagja, így nem szocialista. Schulz úgy véli, nincs mindig értelme jobb- és baloldalról vitázni, sokkal inkább az a kérdés, hogy az egyik vagy másik tagország betartja-e az alapszerződést vagy sem - amivel kapcsolatban szintén megoszlanak a vélemények.
Az uniónak egyetlen célja van
Az alapvető kérdés mindig a demokrácia, magyarázza Schulz, és ez a demokrácia mindig különböző stílusban és értékelésekkel fogalmazódik meg. Abba például, hogy egy országban milyen adókat vetnek ki a politikusok, nem szólhat bele az unió egészen addig, amíg az adott ország a saját hatáskörén belül marad. Amennyiben viszont az Európai Unió egységes piacán belül sérti az egyenlő bánásmód elvét, onnantól kezdve van beleszólása az EU-nak. Az Európai Bizottság elsődleges feladata pedig, hogy ezt vizsgálja.
A magyarok bírálják az EU-t
Az elnök szerint nem igaz, hogy az unió túllépte volna a hatáskörét, mint ahogyan azt a magyarok állítják. Azért nem, mert az egyik tagállamról van szó, ami ugyanúgy az Európai Unió része, mint bármelyik másik ország. A parlament pedig az a hely, ahol nyilvánosan kérdőre vonhatják az adott országot. Ugyanakkor a magyar helyzet után közvetlenül a bulgáriai helyzet volt napirendi pont - ennek vizsgálatát a Néppárt kezdeményezte, és ehhez minden joga meg is van. Mindenesetre Schulz felhívta rá a figyelmet, még soha nem fordult elő, hogy egy tagállam ilyen súlyos vádakkal illesse az Európai Uniót.
A magyar miniszterelnökről, Orbán Viktorról
Schulz Orbán Viktorról is elmondta a véleményét: szerinte a magyar miniszterelnök egy érdekes személyiség, egy politikai lény, éppen annyira, mint amennyire Schulz is annak tartja magát. Az ilyen emberek szerinte mindig vonzást gyakorolnak egymásra, és a kölcsönös intézményi tisztelet miatt egymás mellett tudnak létezni. Ugyanakkor akad olyan intézkedése Orbánnak, amivel egyáltalán nem ért egyet, ráadásul a másik oldalon áll.
Elárulta, hogy ennek ellenére nyílt a kapcsolat közöttük, hiszen Orbán is elmondja, mit gondol róla, és ez fordítva is működik. Tapasztalatai szerint a magyar miniszterelnök egy nagyon szókimondó ember, populista retorikát folytat, és nem túl diplomatikus, viszont Schulz sem tartja magát annak. Ebben az értelemben tehát nincs probléma azzal, ha Orbán túl messzire megy.
Az ellenőrző bizottságról
A Tavares-jelentés javasolja egy koppenhágai bizottság létrehozását, amit az Európai Parlament fontolóra vesz. Jó lenne egy olyan testület - mondta el Schulz -, ami minden tagállamot figyel, persze nem csak Magyarországot, hangsúlyozta. De még meg kell vitatni a dolgot, mert a jelentés alapján független lenne, ami azt jelentené, hogy politikai nyomás alá kerülhet.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Van jövője Magyarországnak?
Az elnök leszögezte, hogy Magyarország az unió egyik tagállama, és az is kell, hogy maradjon. Az elmúlt két-három évben időről időre elég keményen konfrontálódott Magyarország az Európai Parlamenttel, mert hiányzott a párbeszéd. Schulz azonban hangsúyozta, nem támadni kell, sokkal inkább közösen megbeszélni és megoldani a problémákat.
- orbán viktor
- európai unió
- belföld
- magyarország
- tavares jelentés
- európai parlament
- európai bizottság
- Terasz
OLVASD EL EZT IS!
- schmitt pál
- temető
Orbánt kifütyülték Horn temetésén
- európai unió
- orbán viktor
Újabb összecsapás Orbán és Brüsszel között
- európai unió
- belföld