A maják zseniális titka a túléléshez: 2000 éve fejlesztették ki a korukat meghaladó vízszűrő rendszert

Hihetetlen, hogy a maják ilyen víztisztító rendszer kiépítésére voltak képesek.

Maja vízszűrő rendszer
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Fantasztikus, gigászi építmények, kifejlett írás, csillagászati, matematikai ismeretek, lenyűgöző művészet, korukat meghaladó mezőgazdaság - csak néhány dolog, ami a maják nagyságát bizonyítja.

Történetük 10 ezer évvel ezelőtt kezdődött, és 1550-ben szűntek meg virágzó civilizáció lenni: eltűntek, azaz szétszéledhettek valamilyen ismeretlen ok folytán.

Tikal vízszűrőrendszere

A legendás nép által alapított városok közül Tikal volt a legnagyobb. Építészei, csillagászai összehangolt tudással húzatták fel fontos épületeit, melyek állását a nap útjához igazították. Építettek azonban egy ennél is különlegesebb dolgot, a város túlélésének zálogát. Tikal ugyanis a mai észak-Guatemala területén feküdt, egy olyan tájon, ahol közel s távol egyetlen tó vagy folyó sem csörgedezett. Száraz és nedves, nehéz és vízben bővelkedőbb évszakok váltották egymást, ezért felismerték, hogy csakis úgy maradhatnak fenn, ha létesítenek egy esővízgyűjtő és -szűrő rendszert. Erre i. e. 164-ben, valamivel több mint kétezer éve került sor.

A majáké volt a világ első vízszűrő rendszere, ráadásul olyan fejlett technológiát használtak, mellyel messze meghaladták a korukat.  A folyamatban a kulcs a zeolit nevű anyag volt, melyet még napjainkban is sokfelé használnak a víz tisztítására. A zeolit egyfajta vulkanikus anyag, mely akkor képződik, amikor a vulkaniukus hamu a lúgos talajvízzel találkozik.

Jórészt alumíniumból, szilíciumból és oxigénből áll. Kémiai szerkezete ketrecszerű, aminek köszönhetően az anyag tökéletes fizikai szűrőként működik. Másik előnye a negatív töltése, melynek hála a zeolittörmelék megtartja rajta átzúduló vízből kiszűrt szennyeződéseket.

A kutatók feltételezése szerint a rendszerben falevelek közé rétegelt homok és zeolit váltotta egymást, ezt pedig mészkőtéglák közé helyezhették. Jogos a kérdés, hogyan jöhettek rá, mit kezdhetnek a zeolittal. Valószínűleg a tapasztalatok és a cél hajthatta őket előre a kísérletezésben:

- A maják valószínűleg nem értették, mit tett konkrétan a zeolit, de azt igen, miért kell a víznek tisztának lennie, és ennek fényében fejleszették ki technológiájukat - mondta Lisa Lucero, az Illinois Egytem antropológusa.

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Noha az archeológusok találtak zeolitot Tikal egyik víztárolójában, agyagedény-leletekből arra következtettek, hogy a megtisztított vizet csakis fogyasztásra készítették, és csak a száraz évszakra.

A technológia egyébként a legrégebbi vízszűrő módszer. A legközelebbit mintegy 1800 évvel később, 1627-ben Robert Bacon fejlesztette ki. Bacon megoldása a homokszűrős rendszer volt.

A maja vörös királynő

A rejtélyes nép egy érdekes sírt hagyott hátra, melyben egy vörös porral behintett testet találtak.

Miért hintettek mérgező port a holttestre? A maja vörös királynő rejtélyes sírja

Elolvasom
Ezt is szeretjük