A magyarok kétharmadából ezt váltotta ki a koronavírus-járvány: így alakultak át az otthonaink
Háromból két magyar változtatott otthonán a járvány alatt egy felmérés szerint.

otthon
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

A magyarok 65 százaléka változtatott valamilyen mértékben - ezen belül 13 százalék jelentősen - otthonán annak érdekében, hogy el tudja végezni azokat a tevékenységeket, amelyekre a járvány időszaka alatt csak itt volt lehetősége - derül ki az IKEA felméréséből.

Mint a lakberendezési áruház közleményében rámutatnak, a járvány a korábbi otthoni életvitelünket is kihívások elé állította: otthonunkból többek között fitneszközpont, iroda, iskola vagy akár étterem lett. Az emberek igyekeztek az otthonukat az új helyzetekhez igazítani, hogy jobban érezzék magukat benne.

A reprezentatív felmérés szerint a magyar otthonok leggyakrabban pihentető tevékenységekhez, illetve háztartási feladatokhoz adnak teret, amelyek közül legtöbbször az alvást, az olvasást, a zenehallgatást vagy a tévénézést, valamint a főzést, az étkezést és a takarítást említették a válaszadók. A kutatási eredményekből az is látszik, hogy a tárolás és a rendszerezés komoly kihívást jelentett az elmúlt időszakban - írták az összegzésben.

A mentális jóllét fenntartásához a válaszadók egyharmada fontosnak tartja hobbiját, 39 százalékuk szeretne a jelenleginél több időt szánni rá, ugyanakkor 30 százalék úgy gondolja, hogy jelenlegi otthona nem felel meg ennek. A megkérdezettek 40 százaléka érzi úgy, hogy a járvány negatív hatással volt a személyes pénzügyeire, de ugyanennyien optimistán tekintenek a jövőbe, a fiataloknál ez az arány 58 százalék.

A cikk az ajánló után folytatódik

Gyors eredményt szeretnél?

Ha lehetséges, hogy megfertőződtél, de még nem mutatsz tüneteket, a 2 db-os Covid-19 Antigén gyorsteszttel 20 perc alatt tesztelheted magad és családod egyszerűen, kényelmesen mindössze 3 990 Ft-ért.

Bővebben itt olvashatsz a termékről.

Promóció

Az ideális otthon legfontosabb ismertetőjegye a kert vagy erkély, terasz megléte, a második faktor az otthon fenntarthatósága. Nagyon fontos, hogy legyenek a közelben zöld területek, parkok, illetve több mint a válaszadók harmada jelölte meg az ideális otthon feltételeként a család és a barátok közelségét is. A kutatás szerint a pandémia hatására az emberek 53 százaléka érzi úgy, hogy javult a kapcsolata közvetlen családtagjaival, 40 százalékuknak pedig barátaival.

Az IKEA évek óta elkészíti az Élet otthon felmérést, ezúttal több mint 30 országban összesen 34 387 válaszadót vontak be. Magyarországon több mint 1000 ember adott választ a kérdésekre tavaly júliusban, a kutatás reprezentatív a magyar lakosságra.

Fotók: Getty Images

8 inspiráló előszoba, ahonnan jó elindulni, és felüdülés hazaérni

Ha a te előszobád még nem az igazi, és átalakítanád, mutatunk néhány inspiráló képet: gondold át, milyen bútorokkal vagy dekorációval, milyen színekkel dobhatnád fel.

Ezt is szeretjük