Ennyit költenek a magyarok a karácsonyi vacsorára: váratlan dolgok derültek ki az új felmérésből
Ennyi pénzt áldoznak a magyarok a karácsonyi vacsorára.
A Costa Coffee és az Opinio felmérése szerint a megkérdezettek majdnem fele legfeljebb 20 000 forintot költ a karácsonyi vacsorára, 16 százalékuk 20 ezer és 30 ezer forint között szán erre a célra.
Magyarok karácsonyi vacsorája
A Costa Coffee tájékoztatása szerint a magyarok 6 százaléka 30 ezer és 50 ezer forint között, 4 százaléka több mint 50 ezer forintot tervez áldozni az ünnepi fogásokra. Ugyanakkor a válaszadók negyede nem költ erre, mivel vagy vendégségbe megy, vagy nem ő fizeti a karácsonyi vacsorát.
A kutatás alapján az ajándékok terén egyre nagyobb tudatosság jellemző a magyarokra.
A megkérdezettek 35 százaléka ugyan vesz ajándékot, de előre megbeszélt összeghatár alatt teszi azt. Minden negyedik válaszadó kifejezetten hasznos, a mindennapi életben szükséges dolgokat vásárol, míg a válaszadók ötöde egyáltalán nem vesz idén ajándékot.
A megkérdezettek 8 százaléka költ prémiumajándékokra, például magas minőségű kávéra, ugyanennyien számoltak be arról is, hogy a vásárlás közben néha "elszalad velük a ló", és sokat költenek ajándékra. Érdekes, hogy mindössze a válaszadók 5 százaléka gondolkodik saját készítésű ajándékokban - közölte a Costa Coffee.
A karácsonyi ajándékbeszerzést a megkérdezettek 39 százaléka december elején kezdi el.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A felmérésben megkérdezték, hogy mi az a három dolog, amit örömmel elhagynának a karácsonyból. Az élen a bevásárlás és tömeg, az extra kiadások és a tökéletességre törekvés, valamint az ezzel járó feszültség állt.
A Costa Coffee és a Caffe Vergnano kizárólagos forgalmazója Magyarországon a Coca-Cola HBC Magyarország. A kutatást az Opinio a Coca-Cola HBC Magyarország megbízásából 2023 decemberében 1151 fő megkérdezésével készítette. A minta reprezentatív a magyar 16-59 éves korú, okostelefonnal rendelkező lakosságra kor, nem, végzettség, lakóhely típusa és földrajzi elhelyezkedése szerint.
Ha még nem döntötted el, hogy mi lesz a karácsonyi menü, kattints ide pár zseniális receptért.
Karácsonyi menü 5 ezer forint alatt: fillérekből is készülhetnek ízletes ünnepi fogások
Olcsó alapanyagokból is nagyon finom és változatos karácsonyi menüt állíthatsz össze.
Karácsonyi menü 5 ezer forint alatt: fillérekből is készülhetnek ízletes ünnepi fogások
Nézegess képeket!
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!
- karácsonyi ajándék
- gasztroajándék