Így nézett ki egy középkori lovag arca: Sir John épp olyan erős lehetett, amilyennek képzeljük őket

Sir John rekonstrukcióját látva egy valódi középkori lovagra nézhetünk.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Lovagregény című filmet Heath Ledger főszereplésével szinte mindenki látta és ismeri, de hála egy különleges rekonstrukciónak, már nem csupán színészek alakításában van módunk megnézni, hogyan is nézett ki egy középkori lovag.

Sir John számítógépes rekonstrukciója egy valóban élt középkori lovag földi maradványai alapján készült, melyeket 1997-ben találtak Skócia területén.

A lovag csontvázát a Stirling-kastély egykori kápolnájának romjai alatt találták meg, kilenc másik csontvázzal együtt, melyek közül kettő kisbabáé lehetett. A lovag 1341. október 10-én halt meg, és nem egyedül temették el: egy női csontvázat találtak a közelében, aki erőszakos halált halt - fejére mérhettek erős ütést buzogánnyal.

A szakértők szerint a férfi jó fizikumú, rögbijátékoséra emlékeztető alkatú lehetett, 170 centi magas, és húszas évei közepén járhatott. Feltételezések szerint angol volt, és sérülései alapján számos összecsapást túlélhetett. 3D-rekonstrukcióját Richard Stratchan archeológus készítette.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

A csontváz korából következtetve kerestek korabeli feljegyzéseket, iratokat, és nagy szerencséjükre a szakértők sikerrel is jártak: kiderült a lovag kiléte. Ő Sir John de Stricheley, egy lovag, akit 1341-ben öltek meg. Akkoriban angol kézben volt az említett kastély, de a skótok azt szerették volna, ha az angolok távoznának földjükről. Sir Johnt egyik nyiluk találhatta el.

Így nézhetett ki Mária Magdolna - Sokan úgy hiszik, Jézus felesége lehetett

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük