Az 5 legjobb rajzfilm

Bármennyire is meglepő, a rajzfilmek szinte egyidőben születtek a filmekkel. A rajzfilm történetének első lépését a francia Emila Reynaud tette meg a 19. században, amikor celluloidra kezdett kézzel festeni és rajzolni.

Bár ezek a rajzfilmek többnyire nem a gyerekek szórakoztatására készültek, kétségtelenül alapköveknek számítanak a rajzfilm-történelemben, ahogy annak számított az 1900-as évek elején az Egyesült Államokban megalkotott Popeye, a tengerész figurája is. Az igazi áttörést mégis mindezek ellenére az 1920-as évek jelentették, amikoris Walt Disney közreműködésével elindult a rajzfilmek nagyipari gyártása.

Megállás pedig ekkor már nem volt, néhány évtized alatt csak a Walt Disney-stúdióban közel hétszáz film született.
Magyarországon egészen az 1970-es évekig kellett várni az első rajzfilm megszületésére. A nagysikerű Kukori és Kotkoda című mese azonban hasonló hatást ért el: megjelenése hatalmas hullámot indított el, mellyel hazánk gyorsan behozta lemaradását a rajzfilm-történelem terén.
Így ma már igazán van miből válogatni, legyen szó külföldi, vagy éppen hazai alkotásról. És hogy melyek a mi kedvenceink?

Egy klasszikus

Lilla kedvence: Szaffi

Korábban valódi rajzfilmfüggő voltam. Jöhetett bármi, a Simpson-féle családmodell 25 perces megnyilvánulásaitól kezdve egészen a jó öreg egész estés Disney-mesékig, amelyek - szentimentalizmus és dalra fakadás ide vagy oda -, még ma is valamifajta furcsa varázzsal hatnak rám. Mindezek ellenére mégis egy magyar klasszikust emelnék ki, talán az első rajzfilmet, amit életemben láttam, és ami éppen egyidős velem. Ez Dargay Attila Romhányi József közreműködésével készült Szaffi című egészestés rajzfilmje, melynek forgatókönyve Jókai Mór Cigánybáró című művén alapszik.
A történet a 18. században játszódik, és minden olyan elem szerepel benne, ami egy klasszikus kalandfilmhez - vagy rajzfilmhez - elengedhetetlen: háború, menekülés, egymástól gyerekkorukban elszakított jegyesek, jóságos vándorcigányok, kincskeresés, ármánykodás...

A ráadás persze a magyar történelem és a sajátos magyar rajzfilmhangulat, vagyis a sokszor fanyar és önironikus humorral átitatott kedves és szép mese. A galád Feuerstein lovag parókája alól előbukkanó stresszoldó eszközt pedig lehetetlen elfelejteni. Szaffinak, Jónásnak - a rajzfilmvilág Johnny Deppje -, Cafrinkának, Arzénának és a többi szereplőnek ráadásul olyan színészlegendák kölcsönözték a hangjukat, mint Gobbi Hilda, Bárdy György, Zenthe Ferenc, illetve az akkor még ifjú titánnak számító Kern András, és nem utolsósorban Pogány Judit.

Politikailag korrekt

Luca kedvence: A Simpson-család

Igazán odavagyok a rajzfilmekért, sokszor jobban elszórakoztatnak, mint a filmek. Persze nem vagyok mindenevő, sőt kifejezetten válogatós, de vannak olyan kedvenceim, melyeket egész egyszerűen képtelen vagyok megunni.
Az egyik ilyen a Simpson-család, amit még sok-sok évvel ezelőtt kezdtem nézni. Akkoriban még nem jelent meg magyarul, így újabb és újabb poénokkal gazdagodom, mióta nálunk is elkezdték adni.
Hogy miért szeretem? Mert a gyerekek számára is szórakoztató, hiszen figurái viccesek és extrémek, ám a felnőtteket is a tévé elé szögezi, hiszen eredetileg inkább a felnőtt korosztály a valódi célcsoport.
Tökéletes társadalmi kritika és viccparádé egyben.
A történet Springfieldben, egy amerikai kisvárosban játszódik, és hűen, ám jó adag szatírával együtt ábrázolja az amerikai középosztálybeli családokat, az egész kisvárosi filozófiát és a mindenkori amerikai politikusokat.

A karakterek: Homer, a kissé kövérkés, kopaszodó férj, Marge, a berakott hajú, egészségtudatos feleség, Bart, a lázadó, elsőszülött fiú, Lisa, a művelt, eminens húg, és végül Maggie, a legkisebb testvér, aki csak cumija cuppogásával tesz hozzá a történethez.
A sorozat 1989-ben indult, majd több mint 14 évad alatt közel négyszáz részt forgattak le belőle. Hatalmas térhódításán egyáltalán nem lehet csodálkozni: hihetetlen történetek hihetetlenül sárga emberekkel, és olyan savanykás, életszagú humorral, mely egész egyszerűen a tévé elé szögez mindenkit, aki egy kicsit is kritikus a világgal szemben.

Csak ironikusan!

Ági kedvence: South Park

Rajzfilm, bár közel sem a gyerekeknek szól: a kedvencem mindenekfelett a South Park.
Az alaphelyzet: Colorado egy eldugott kis faluja, ahol csupa idióta él, akik azonban akár a szomszédaink is lehetnének.
A főszerepben négy kissrác áll, akik a maguk módján próbálják meg befogadni a felnőttek világát, közben pedig hol vicces, hol durva kalandokba keverednek. Persze rendszeresen előkerül egy-két különösebb figura is - hogy mást ne említsünk, a Sátán és szeretője, Szaddam Husszein, de felbukkan Jézus is vagy Rosie O’Donnel.
A South Park a primitív képi megjelenítés mellett erős kritikát fogalmaz meg szinte mindennel szemben. Szerencsére ezt szórakoztatóan teszi, ráadásul van is tartalma a mondanivalójának.

Sokaknak talán bántó lehet, hogy a készítők semmit és senkit nem tisztelnek, de legalább viccesen teszik. A sorozat legújabb epizódjai sajnos már kifújtak, és inkább a hülyeség, mint a humor jellemző rájuk, a korábbi epizódok viszont két adón is, a Cool TV-n és a magyar MTV-n is elkaphatóak a késő esti órákban.

Egy egészestés mozi

Juli kedvence: a Szörny Rt.

A mai napig rajzfilmrajongó vagyok. Mindez pedig nem csupán hóbort és szórakozás számomra, hanem már-már az életem része. Ráadásul fel sem tudnám sorolni az összes olyat, ami közel áll a szívemhez, és ezért a választás is nehéz. Amit azonban mindenképpen kiemelnék, az a Szörny Rt.
A történet a szörnyek otthonában, Monstropolisban játszódik, ahol a lakók - a szörnyek - rettegnek a gyerekektől, mert úgy gondolják, hogy a gyerekek puszta érintése is halálos lehet. A város energiaellátását azonban a gyerekek sikolyával tartják fenn. Ezt a munkát a Szörny Rt.-ben végzik: a "rémisztők" éjszakáról éjszakára járják a gyerekszobákat, gyűjtik és palackozzák a megrémisztett gyerekek sikolyait. Egy nap azonban a két főhős, Sulley és Mike munkaidő letelte után felfedez egy "kintfelejtett" ajtót, amiből egy ember-kislány a szörnyvilágba kerül. Nos, hőseink feladata, hogy a kis Boo-t visszajuttassák a szobájába - ami persze közel sem egyszerű. Ám minden jó, ha a vége jó: a mese végére kiderül, hogy a gyerekek érintése nem is "halálos", sőt kacagásuk sokkal több energiával látja el a várost, mint a sírásuk.

Aki értékeli a jó történeteket és az animációs csodákat, annak különösen ajánlom, legfőképpen pedig a két főhős száműzött Jetivel való találkozásának jeleneteit. Egyszerűen tökéletes!

Az örök kedvenc

Pálma kedvence: Tom és Jerry

Nem tagadom, mint ahogy a jó filmekért, úgy a jó rajzfilmekért is rajongok. Imádom őket, ha van bennük elég humor, báj, romantika és nem utolsósorban jó zene. Mindez tesz ugyanis egy rajzfilmet olyanná, hogy az ember újra és újra meg akarja nézni.
Sok kedvencem van, kezdve a ma már történelemnek számító Frakktól a Pampalinin és a Magyar népmeséken át egészen az egészestés Walt Disney-produkciókig, ám ami a mai napig a szívem csücske, az kétségtelenül a Tom és Jerry.
Lehet, hogy nem használtak benne 3D-s animációkat, és lehet, hogy a karakterek a mai gyerekek számára unalmasnak tűnhetnek, ám az a végeláthatatlan rivalizálás és kergetőzés, ami a két főszereplő között folyik epizódról epizódra arcba csapódó ajtók, fejre eső vasalók, szomszéd kutyák, bombák, egérfogók és seprűnyelek bevetése - és a hozzájuk kapcsolódó zenei elemek - mellett, egyszerűen megunhatatlan.
De bizonyára nem is nagyon kell bemutatnom sem Tomot, az egérre éhes bugyuta macskát, sem az okos, egyáltalán nem szívbajos Jerryt, az egeret sem senkinek, hiszen az elmúlt közel hatvan év alatt mindenkinek volt lehetősége megismerkedni velük - Tom és Jerry karaktere ugyanis az 1940-es években született meg William Hanna és Joseph Barbera fejében.

A Tom és Jerry eredeti epizódjai - melyek a Hanna-Barbera páros producerkedése mellett születtek az 1990-es évekig - egytől egyig zseniálisak.

Ráadásul ez nem csak az én véleményem: a sorozat animációs rövidfilm kategóriában hét alkalommal(!) nyert Oscart!

• kultúra
• szabadidő
• legjobb
• szórakozás
• szerintünk
• film
• rajzfilm
• Terasz