51 millió forintért lehet megvásárolni az egész falut: ezért adják ilyen olcsón
Nem véletlen, hogy ilyen jutányos áron kínálják a skót falu romjait.

skócia2
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Nem túl gyakran fordul elő az ingatlanhirdetésekben, hogy ház helyett egy egész falut árulnának, mint ahogy azt nemrég Skóciában is tették. Bár Lawers nem tekinthető igazi településnek, hiszen már csak romok emlékeztetnek arra, hogy itt egykor élet volt, ám a szakértők szerint még így is rendkívül olcsó áron kínálják a nagy területet.

Skócia középső felvidékén, a Loch Tay-tó partján található, három hektáros terület azonban nem véletlenül ilyen „olcsó”: a helyről úgy tartják, hogy kísértetjárta környék, az egykor itt élő Lady of Lawers szelleme bujkál a romok között.

Ez történt a faluval

A falu ma is álló romjai a XVII. századból maradtak meg, köztük annak a háznak a maradványai is megtalálhatók, amiben Lady of Lawers élt az 1600-as évek végén. A hölgy különleges jóslatairól volt ismert, egyszer például a Drumochter-hágón átkelő „tűzkocsikról” beszélt, ami sokak szerint a vasutat vetítette előre, egy másik alkalommal pedig egy füst által hajtott hajót látott, ami nagy életvesztéssel süllyed el a Loch Tay-tóban. Bár ilyen katasztrófáról nem született feljegyzés, Lady of Lawers valószínűleg a gőzhajókra gondolt még sokkal azelőtt, hogy feltalálták volna őket. A legendák szerint a hölgy szelleme még ma is kísért a faluban, ennek köszönhető az alacsonynak számító, 125 000 fontos ár, ami nagyjából 51 millió forintnak felel meg.

skócia1
Fotó: Farm Images / Getty Images Hungary

A skót örökségvédelmi hivatal szerint a falu romjai jó állapotban vannak, található köztük templom és malom is, valamint a már említett ház, aminek a jövendőmondó hölgy volt az utolsó lakója. A település az évek múlásával folyamatos elnéptelenedéssel küzdött, az 1841-es népszámlálás szerint szerint 17 ember élt abban az időben a faluban. 1891-re már csak heten voltak, akik mind a mólómester házában éltek, de ezt 1926-ban végleg elhagyták, így Lawers azóta várja, hogy környéke ismét megteljen élettel.

A világ 7 legijesztőbb temploma: kinézetre alig látszik, hogy hátborzongató múltjuk van

Sötét történelem és kísérteties legendák fűződnek hozzájuk.

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük