Lassú a számítógéped?

A legjobb, ingyenesen letölthető programok

Internetezés közben számtalan fájl épül be a számítógépbe, melyek csak lassítják a munkát. Tüntesd el őket!

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A számítógép lelassulását számtalan dolog okozhatja. Előfordulhat, hogy olyan programok is futnak a háttérben, amelyekre egyébként semmi szükséged, vagy túl sok adatot tárolsz rajta, amelyekkel már nem bír el a Windows. Célszerű időközönként alaposan felülvizsgálni a tárolt képeket és dokumentumokat, törölni a feleslegeseket, eltávolítani az ideiglenes internetfájlokat, majd töredezettségmentesítést végezni.

Ám ennek ellenére is maradhatnak olyan programtöredékek és fájlok a gépen, melyeknek semmi haszna, csak foglalják a helyet. Ezeket a következő, ingyenesen letölthető programokkal távolíthatod el, melyek között van olyan is, mellyel a Windows-zal együtt induló alkalmazásokat tarthatod kordában.

CCleaner a Registry-hez

Bármilyen programot is telepítesz a számítógépedre, az a Program Files könyvtár mellett más helyeken is elhelyezi a működéséhez szükséges fájlokat. Ez alól a Windows működésében kulcsszerepet játszó adatbázis, az úgynevezett Registry sem kivétel. A programok általában saját uninstall alkalmazásukkal törölhetők, ezek azonban az itt-ott elhelyezett fájlokat nem távolítják el. A Registry-ben így számos felesleges dolog marad, ami egyre lassítja a Windows futását.

Ebben manuálisan turkálni csak akkor érdemes, ha profi módon értesz a számítógépekhez. Ha nem, akkor töltsd le a CCleaner programot, mely elvégzi helyetted a munkát. A magyar nyelven is működő alkalmazás egyszerűen telepíthető és használható, előnye pedig, hogy takarításnál a Windows egészén elemzést végez, és a Registry-t is biztonsággal kipucolhatod vele. A felesleges programok, fájlok és alkalmazások törlése után gyorsabban fut majd a gép.

Minden egyben a Comodo System Cleanerben

A Windows-ban alapértelmezett alkalmazásként megtalálható a Lemezkarbantartó, a Lemeztöredezettség-mentesítő és még számos hasonló, a rendszer karbantartására szolgáló program.

15 tipp, amivel tízezreket spórolhatsz

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ezek hasznosak, ám, ha alaposabb és szélesebb körű takarítóra van szükséged, akkor a Comodo System Cleanert ajánljuk. Az ingyenesen letölthető, magyar nyelven is működő program magában foglalja a Registry-takarítót, a lemezkarbantartót, illetve egy olyan opciót is, mellyel könnyedén beállíthatod, hogy milyen programok és alkalmazások induljanak el automatikusan a Windows indulásakor.

A program nagy előnye, hogy gyorstisztító módban is működik: beállíthatod, hogy melyek azok a műveletek, melyeket feltétlenül végezzen el ebben a módban, a gyorstisztítást pedig egyetlen gombbal indíthatod el. Ha nem akarsz kockáztatni, beállíthatod a Cleanert úgy, hogy időnként visszaállítási pontot is rögzítsen, ezáltal bármikor visszaállíthatsz olyan programot, amit korábban töröltél, mégis szükséged lenne rá. Ugyan végleges, visszavonhatatlan törlésre is lehetőséget ad, ezt az opciót a biztonság kedvéért ne használd.

Töredezettségmentesítés Iobit Smart Defraggel

A számítógép alapos kitisztítását követően nem árt töredezettségmentesítést végezni. Ezzel a művelettel rendszerezed a gépen maradt programokat és dokumentumokat, egyben pedig helyet szabadítasz fel a merevlemezen vagy az adott meghajtón. Ugyan a Windows is rendelkezik saját töredezettségmentesítővel, ha gyorsabb és hatékonyabb megoldást keresel, az ingyen letölthető, egyszerűen használható Iobit Smart Defraget ajánljuk.

A magyar nyelven is működő alkalmazás nagy előnye a Windows sajátjával szemben, hogy többféle módszert is alkalmazhatsz a töredezettségmentesítésre, illetve könnyen kezelhető és átlátható használatot biztosít.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Segítségével egyértelmű képet kapsz a géped állapotáról, javaslatokkal segít az egyes műveletek közötti döntésben, ráadásul futás közben nem feltétlenül lassítja le a számítógépet, hiszen gyorsmódban is indítható. További előnye, hogy a mentesítés végeztével nem kapcsol ki, hanem a háttérben maradva folyamatosan ellenőrzi a gépet.

Ezt is szeretjük