Trükköző képviselők: ők vesznek fel évi 1,4 milliót jogtalanul

Itt a lista

LMP-s, fideszes és jobbikos is visszaél a lakhatási támogatással. Hiába buktak le, ugyanott folytatták.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nyilvánosak a 2011-es évre vonatkozó képviselői vagyonnyilatkozatok, amelyekből az már kiderült, hogy a honatyák nagyon jól jártak a - bajban lévő devizahiteleseknek létrehozott - végtörlesztéssel. A dokumentumokból viszont nemcsak ez olvasható ki, hanem az is, hogy kik élnek vissza a lakhatási támogatás intézményével.

Lapunk tavaly több olyan képviselőt is talált, aki úgy vette fel a támogatást, hogy arra egyébként nem lenne jogosult. Egy képviselőnek a havi 115 900 forintos juttatás akkor jár, ha nyilatkozata szerint nem rendelkezik lakóhellyel vagy Budapesten, vagy egyéni választókerületében, vagy abban a megyében, ahol területi listán megválasztották.

A 2010-es vagyonnyilatkozatok alapján jogtalanul vette fel a támogatást a jobbikos Nyikos László, az LMP-s Szilágyi László, a fideszes Kulcsár József Ferenc és az MSZP-s Mandur László is. Megnéztük, a képviselők továbbra is így járnak-e el, vagy épp ellenkezőleg: abbahagyták a trükközést a juttatással, amely éves szinten 1,4 millió forintnyi mellékest jelent.

Nyikos László nem javult meg

A nyilvános adatok alapján nem vált meg a támogatástól Nyikos László, pedig a helyzete mit sem változott. Vagyonnyilatkozata alapján Nyikos továbbra is rendelkezik ingatlannal Budapesten, a juttatást tehát még mindig jogszerűtlenül veszi fel, pontosabban vette fel decemberben. A lakhatási támogatásra vonatkozó legfrissebb adat minden képviselő esetében a tavaly decemberi állapotokat tükrözi.

Tavaly a képviselő kérdésünkre, hogy mégis miért veszi fel a pénzt, ha van lakása Budapesten, először azt mondta, a vagyonnyilatkozatában feltüntetett lakás valójában nem is lakás, hanem egy cég székhelye, ő pedig Szentendrén lakik életvitelszerűen. Később azt mondta, "már csak azért sem" él a budapesti lakásban, mert az felújítás alatt áll.

Nyikos egyébként a pénzt saját elmondása szerint taxizásra költi, és lakást bérel belőle édesanyjának. A támogatásból esetenként vacsorázni is elmegy, vagy egyszerűen félrerakja, hogy legyen miből felújítani a lakást.

Nem lett más a politika

Mint a friss vagyonnyilatkozatokból kiderül, továbbra is jogtalanul veszi fel a havi 115 900 forintot az LMP-s Szilágyi László is, aki tavaly magyarázatként azt mondta, a budapesti lakásban nem ő, hanem édesanyja él, ő Száron lakik életvitelszerűen.

Szilágyi korábban azt nyilatkozta, a pénzből nem lakást bérel Budapesten, arra a kérdésre pedig, hogy akkor mégis mire megy el a pénz, azt felelte: "leginkább semmire".

Szilágyi közölte, "eszébe se jutott azzal foglalkozni", hogy visszamondja a támogatást. Ez tavaly októberben volt.

Kulcsár József Ferenc is felveszi

Változatlan a helyzet a fideszes Kulcsár József Ferencnél is: hiába van Budapesten lakása, felveszi a lakhatási támogatást. Krakkó Ákos, a Fidesz-frakció sajtófőnöke korábban lapunknak azt mondta, Kulcsár Zuglóban bérel lakást, erre költi a pénzt.

Ezért kell többet fizetned 2012-től

Nézegess képeket!

Elolvasom

A korábbi tájékoztatás szerint Kulcsár azért nem lakik a kérdéses ingatlanban, mert válófélben van, a lakásban - ami később értékesítésre kerül - felesége él. Az ingatlant ezek szerint azóta sem sikerült értékesíteni.

Mandur László az egyetlen kivétel

A trükköző képviselők közül egyedül Mandur László az, akinek valamelyest változott a helyzete. A lakhatási támogatást továbbra is felveszi a képviselő, ám vagyonnyilatkozatában budapesti ingatlan már nem szerepel.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Az MSZP sajtóosztálya korábban azt mondta, a fővárosi ingatlant Mandur családtagjai használják életvitelszerűen, "a képviselő állandó és ideiglenes tartózkodási helye sem esik egybe az említett tulajdonnal", ezért veszi fel a támogatást.

Ezt is szeretjük