Bicskanyitogató magyarázatok: így trükköznek juttatásaikkal a honatyák

Felveszik a lakhatási támogatást, holott nem lennének jogosultak rá.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Lázár János tervei szerint 2012 szeptemberétől átalakulhat a képviselői bérezés rendszere. A Fidesz-frakció vezetőjének tervei szerint a változás egyik eleme az lenne, hogy megszűnne a lakhatási támogatás: a képviselőknek nem pénzt, hanem szolgálati lakást adnának, vagy hotelszobát bérelnének nekik.

Jelenleg a honatyák zöme igényli a 115 950 forintos juttatást, amire egy képviselő akkor jogosult, ha nyilatkozata szerint nem rendelkezik lakóhellyel Budapesten vagy egyéni választókerületében, illetve abban a megyében, ahol területi listán megválasztották.

A honatyák vagyonnyilatkozatait és fizetési adatait átböngészve kiderül: többen visszaélnek azzal, hogy különösebb ellenőrzés nélkül, bemondás alapján megkaphatják a támogatást.

Ilyen például a jobbikos Nyikos László, aki lapunknak magyarázatként először azt mondta, a vagyonnyilatkozatában feltüntetett lakás valójában nem is lakás, egy cég székhelye van ott, ő pedig életvitelszerűen Szentendrén él.

Taxira, vacsorára és az édesanya lakásbérlésére kell a pénz

Kérdésünkre, hogy akkor ezek szerint azért veszi fel a pénzt, hogy lakást béreljen Budapesten, a képviselő nemmel válaszolt, hangsúlyozva, hogy gyakran előfordul, hogy sokáig bent kell maradnia, és ilyenkor taxival megy haza, erre használja fel a lakhatási támogatást.

Felvetésünkre, hogy a költségtérítést a képviselők épp a benzinköltségek térítésére kapják, Nyikos úgy reagált: külföldön van, és nem tudja tovább folytatni a beszélgetést, később keressük újra kérdéseinkkel.

- Nincs jobb dolga, mint ezzel foglalkozni? - reagált ismételt megkeresésünkre a képviselő, aki "már csak azért sem él a budapesti ingatlanban, mert az fejújítás alatt áll".

Akiknek az élet maga a pokol

Nézegess képeket!

Elolvasom

- Spórolok a felújítására, lakást bérelek édesanyámnak, és néha vacsorázni is elmegyek a pénzből - sorolta később a jobbikos politikus, mire megy el a 115 900 forint.

Felveszi a támogatást a jobbikos Balczó Zoltán is, holott vagyonnyilatkozata alapján ő sem lenne jogosult rá. A képviselő lapunknak elmondta, a budapesti ingatlant nővére halála után örökölte januárban, a lakást márciusban eladták.

A január-márciusi időszakban Balczó azért nem költözött be, mert bátyja két felnőtt fia lakott ott, vagyis az ingatlan, Balczó szavaival élve, "lakhatásra nem volt alkalmas".

Lázár javaslatával 400 millió forintot spórolnánk
Bár a képviselők fizetését bruttó 750 ezer forintra "emelnék", még így is kevesebbet költenénk a honatyákra, mint most. A részletekről ezen a linken olvashatsz.

A képviselő hangsúlyozta, a pénzből jelenleg is lakást bérel, és ha kell, meg is mutatja bérleti szerződését és a számlákat, bizonyítandó, hogy a juttatást arra használja fel, amire való.

"Eszembe se jutott lemondani"

Felveszi a lakhatási támogatást az LMP-s Szilágyi László is, holott van lakása Budapesten. Szilágyi magyarázatként azt mondta, a lakásban édesanyja él, ő pedig Száron lakik.

Szilágyi kérdésünkre elismerte, hogy a támogatást nem lakásbérlésre használja el, mint mondta, előfordult, hogy erre költötte a pénzt, de már nem. Viszont "a lakásbérlés állandóan napirenden van, csak most nem tud ezzel foglalkozni".

Hogy akkor mire megy el a 115 950 forint? Szilágyi erre azt mondta, "leginkább semmire". A képviselő kérdésünkre, hogy miért nem mondta le a támogatást, miért nem szólt, hogy ne folyósítsák, úgy reagált: eszébe se jutott ezzel foglalkozni.

Az álláshalmozás megszüntetésével 1,5 milliárd forintot takaríthatnánk meg
Bár többször elhangzott kormánypárti politikusok szájából, hogy már a mostani ciklusban megszüntetik az álláshalmozást, egyelőre úgy tűnik, ez az ígéret ígéret marad. Pedig az álláshalmozás megszüntetésével 1,5 milliárd forintot spórolhatnánk. A részletekről ezen a linken olvashatsz.

- Az állandó lakcímem Szár. Megkérdeztem, hogy a vidéki képviselők megkaphatják-e a lakhatási támogatást, és azt mondták, igen - tette hozzá, hangsúlyozva, hogy véleménye szerint az egész rendszer rossz, és az lenne az ideális, ha számlával kellene igazolni, mire költik a képviselők a pénzt. Felvetésünkre, hogy akkor most ő elég nagy bajban lenne, azt mondta, a megoldást akkor is ez jelentené.

Válás miatt nem használja a lakást

Nyilvános adati alapján nem lenne jogosult a lakhatási támogatásra a fideszes Kulcsár József Ferenc sem. Krakkó Ákos, a Fidesz-frakció sajtófőnöke lapunknak elmondta, Kulcsár Zuglóban bérel lakást, erre használja fel a támogatást.

Így élnek a hajléktalan nők

Nézegess képeket!

Elolvasom

Kérdésünkre, hogy lakásbérlés helyett a honatya miért nem abban a budapesti lakásban lakik, amely vagyonnyilatkozatában szerepel, Krakkó Ákos közölte: a képviselő válófélben van, az ingatlanban - ami később értékesítésre kerül - felesége él.

Azért kell a támogatás, mert a budapesti lakásban a rokonok laknak

Szintén a rokonok járnak jól az MSZP-s Mandur László lakhatási támogatásával. A képviselő tulajdonosa egy budapesti lakásnak, de családtagjai használják azt életvitelszerűen - tudtuk meg az MSZP sajtóosztályától.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

- A képviselő állandó és ideiglenes tartózkodási helye sem esik egybe az említett tulajdonnal - adott magyarázatot a sajtóosztály arra, hogy a honatya miért veszi fel a lakhatási támogatást.

Ezt is szeretjük