Pontosan milyen ingatlant lehet most venni 30 millió forintból? Az sem mindegy, hol helyezkedik el
Az elemzésből kiderül, hogyan alakulnak most a lakásárak.
A fővárosi átlagos négyzetméterárakat figyelembe véve panellakásból 39 négyzetméteres, téglalakásból pedig 30 négyzetméteres vásárolható meg 30 millió forintból - közölte az Otthon Centrum. Az ingatlanközvetítő hálózat elemzésében hozzátette, hogy a panelek közül ebből az összegből Budán csak kisebb alapterületű lakásokra lehet szert tenni: a III. kerületben 38, míg a XI. kerületben már csak 33 négyzetméteresre.
A XIII. kerületben szintén 38, a XIV. kerületben pedig 37 négyzetméterre elég ennyi pénz. A külső pesti kerületekben azonban másfél, kétszobás lakás is vásárolható ezért az összegért. Példaként említették, hogy Csepelen 46 négyzetméteres, a XVIII. kerületben 45, de a többi külső pesti kerületben is legalább 40 négyzetméteres panellakás kapható 30 millió forintért.
Az elemzésben kitértek a téglalakásokra is, amelyek közül a fővárosban egy 30 négyzetméteres ingatlan vásárolható meg 30 millió forintból az Otthon Centrum átlagolt, harmadik negyedéves adatai szerint. A belvárosban is hasonló nagyságú ingatlan vásárolható, ám a VII. kerületben már 35, a VIII. kerületben 36 négyzetméterre lenne elég ekkora összeg. Ezzel szemben a külső pesti - XIX. és XX. - kerületekben esetenként 40 négyzetméter feletti, másfél szobás lakást is találhat az, akinek ennyi pénze van. A X. kerületben Kőbánya térségében viszont már 47 négyzetméteres téglalakás is vásárolható 30 millió forintból.
Arra is kitértek, hogy aki maximum 30 millió forintból tud ingatlant vásárolni, elvileg családi házból tudja a legnagyobb alapterülettel rendelkezőt megvenni, átlagosan 50 négyzetméterest.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ugyanakkor jelezték, Budán hagyományosan kisebb lakás jön ki ennyiből: a III. kerületben csak 39 négyzetméteres, de a XVI. kerületben is csak 43 négyzetméteres házra elég ez az összeg. Csepelen viszont 57, Soroksáron pedig akár 74 négyzetméteres ház is reális lehetőség lehet 30 millió forintból. Egyúttal arra is felhívták a figyelmet, hogy az ingatlan elhelyezkedése és állapota jelentős hatással van az árra.
Fotók: Getty Images
Legalább ennyi pénzre van szükséged, ha ingatlant vennél
Mennyibe kerül egy ingatlan? Egy friss elemzés elkeserítő eredményt hozott.
Legalább ennyi pénzre van szükséged, ha ingatlant vennél: brutálisan megnőtt az összeg két év alatt
Mennyibe kerül egy ingatlan? Egy friss elemzés elkeserítő eredményt hozott.
Elolvasom