Ezért szeretjük jobban a kutyákat, mint az embereket: tudományos oka van
A kísérlet magasabb szintű empátiát bizonyított a négylábú házi kedvencek iránt.
A brit Harrison Alapítvány kutatói jótékony céllal készítettek egy felmérést, ami az emberek együttérzését, szimpátiáját és empátiáját vizsgálta a kutyákkal szemben.
A kutatók egy álhirdetést adtak fel, melyben egy plakáton egy kisfiú és egy kutya látszott a következő szöveggel: „Adnál öt fontot azért, hogy megmentsd Harrisont a lassú és fájdalmas haláltól?”
A kutatókat is meglepte az eredmény
Miután nyomon követték és kielemezték az adományokat, kiderült, hogy az adakozók nagy része biztos volt abban, hogy a kutya számára jótékonykodik, és az állat esetleges borzasztó halála indította meg őket. A kutya így lényegesen több pénzt kapott, mint a kisfiú. Az eset nem egyedülálló, és alátámasztja azt a kísérletet, amit Amerikában végeztek szociológusok az empátiával kapcsolatban. Ott is bebizonyosodott, hogy az állatok, azon belül a kutyák jobban megindítják az embereket, mint egy felnőtt ember problémái.
A kutyákat védtelennek látják az emberek
A bostoni Northeastern University kutatói 240 ember bevonásával végezték a kísérletet. Bemutattak nekik egy kitalált híradást egy támadásról, mely egy baseballütővel támadó férfiról és az áldozatokról szólt. A hamis rendőrségi jelentésben nem konkretizálták az áldozatok személyét, lehettek felnőtt emberek, gyerekek és egy kutya is. Jack Levin professzor és Arnold Arluke professzor azt tapasztalta, hogy a kísérleti alanyok érzelmi reakcióit vizsgálva mindenki a kutya és a gyerekek sorsa miatt aggódott. Vagyis a kutyák itt is több empátiát váltottak ki, mint az esetlegesen sérült felnőtt emberek.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az emberek tudnak magukra vigyázni
Még mielőtt bárkinek lelkiismeret-furdalása lenne, Levin professzor elmondta a véleményét az Amerikai Szociológiai Szövetségben, és ezzel a legtöbben egyet is értenének. A kutyákat és a kisebb gyerekeket védtelennek és áldozatnak tekinti a többség, akik nem képesek egyedül megvédeni magukat, szemben a felnőttekkel. Aki tehetetlen, és nem képes magára vigyázni, az nagyobb együttérzést, és ezzel együtt - még ha csak tudat alatt is - nagyobb szeretetet is vív ki magának.
OLVASD EL EZT IS!